Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

„Én aztán nem vagyok hipnotizálható!” – Vagy mégis?

Heller Csilla képe
Ellenőrzött szakember

A hipnózisnak ma már rengeteg felhasználási területe van a gyógyításban, a (fog)orvosi fájdalomcsillapítástól, a pszichológiai terápiás munkáig. Mégis, a témát még ma is rengeteg tévhit és hiedelem lengi körül. Szakmai munkám során sokszor találkozom azzal a kérdéssel, hogy vajon mindenki hipnotizálható-e, illetve az olyan jellegű kijelentéssel, hogy „szerintem csak a gyenge embereket lehet hipnotizálni, engem biztosan nem, engem nem lehet csak úgy irányítani.” 

Arra a kérdésre, hogy mindenki hipnotizálható-e, a leggyakrabban megfogalmazott válasz az, hogy nem. A kutatási laborokban és rendelőkben 12 pontos skálán értékeljük ahipnábilitást (a hipnózis iránti fogékonyságot), és időnként találunk is 0 pontos személyt, aki egyáltalán nem hipnotizálható, legalábbis az adott módszerrel nem. Ez a fogékonysági szint az esetek nagy részében stabil személyiségvonásnak bizonyul, esetleg terhesség vagy betegség idején növekszik csupán pár ponttal.

A hipnotikus transz állapota

A hipnotikus transz viszont, mint módosult tudatállapot, egy teljesen hétköznapi, bárki számára átélhető jelenség. Gondoljunk csak az elalvás előtti, vagy közvetlenül az ébredést követő időszakra, vagy amikor az autópályán illetve vonaton utazva a monotonitásba bámulunk, vagy amikor már egy ideje egyenletes lüktetésű zenére táncolunk.

Ahogy régebben a tánchoz, hipnózishoz ma is két ember szükséges, két személy (hipnoterapeuta és hipnotizált) között létrejött különleges kapcsolat, diádikus interakció és még valami plusz. Ez a plusz a hipnábilitás mértékében keresendő – és nem a hipnoterapeuta mágikus képességeiben, hiszen hipnotizálni bárki tud, nem a "varázserőn" múlik.

Azonban mielőtt a fogorvosnál ülve bölcsességfogunk eltávolításakor érzéstelenítő injekció helyett – hirtelen felindulásból – hipnózisos fájdalomcsillapítást (hipnoanalgézia) kérnénk, érdemes felméretni a hipnábilitásunkat. Nem mindenkinek érdemes belevágni így a műtétbe, viszont van, akinek bátran javasolható.

Miből következtethetünk mi magunk arra, hogy fogékonyak vagyunk-e a hipnózis iránt?

Talán mi is azonnal valamilyen jellemvonást hoznánk ezzel összefüggésbe, ahogy azt a korai személyiségkorrelációs kutatások tették, eredménytelenül. A kutatók próbáltak valamilyen kapcsolatot találni a hipnábilitás és a beleegyezés könnyűsége, a neurotikusság és a hisztéria között, de nem sikerült egyértelmű összefüggéseket kimutatni. Tehát 

NEM IGAZ AZ AZ ÁLLÍTÁS, HOGY AZOK HIPNOTIZÁLHATÓAK, AKIK BEFOLYÁSOLHATÓBBAK, IRÁNYÍTHATÓBBAK, „GYENGÉBBEK”, ÉS AZ „ERŐS JELLEMŰ”, AKARATOS, ÖNTÖRVÉNYŰ, HATÁROZOTT EMBER PEDIG NEM.

Azzal sem mutatkozik összefüggés, ha valaki nagyon szeretne hipnózisba kerülni, vagy ha valaki nagyon ellenáll, legfeljebb az aktuális hipnózis-élményét befolyásolja vele valamilyen irányba, viszont a tényleges hipnotikus pontszáma – többszöri részvétel után – minden esetben egyértelműen kimutatható. Tehát az attitűd és a motiváció egy ideig képes csak valamennyire befolyásoló tényezőként jelen lenni, a stabil személyiségvonásra – a hipnotikus fogékonyságra – nincs hatással.

Mi az, ami mégis összefüggésbe hozható a hipnábilitással?