Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Életünk az állandóság és a változás örök tánca

Szántó Regina képe
Ellenőrzött szakember

Mit is tartunk változásnak, hogyan definiálhatjuk ezt a szót? Honnantól tekinthető valami megváltozottnak? Történik, megszületik valami új, valami más, ami eltér attól, ami addig volt. Az élet maga a változás. Gondoljunk csak olyan egészen alapvető és magától értetődő dolgokra, mint az évszakok egymásutánisága. Egyik évszak követi a másikat. Tavasz, nyár, ősz, tél. Ugyanakkor a változásnak része az állandóság is, hiszen maguk az évszakok minden egyes évben ugyanabban a sorrendben váltják egymást. A tél sosem előzi meg a tavaszt stb. Életünkben is mindig ugyanabból a helyzetből indulunk és ugyanoda érkezünk meg. Megfoganunk, megszületünk, élünk, majd meghalunk. Életünk szakaszai, mint az évszakok, előre meghatározott sorrendben követik egymást. Sosem születünk serdülőként és nem halunk meg újszülöttként. Vagyis a dolgoknak van egy meghatározott rendjen, ami nem változik. Viszont azon belül állandó a változás. Egyetlen pillanat sem olyan, mint a másik. Egyik percben még erre gondolunk, a következőben már arra. Az egyik pillanatban még kisgyermekek vagyunk, a következő pillanatban pedig már serdülők. De hol van ez a pillanat? Mikor lesz a tavaszból nyár, mikor lesz a kislányból serdülő lány?
Ha megpróbálunk ráfókuszálni a változás pillanatára, csalódni fogunk. Nincs pillanat, minden folyamatosan zajlik. Egy ember napokon, éveken keresztül éli meg életének egy szakaszát és fokozatosan változik meg, nem egyik pillanatról a másikra. A fejlődés, a változás hosszú időn át zajlik legtöbbször. A bebábozódott hernyóból csak napok, hetek elmúltával fejlődhet ki a gyönyörűséges pillangó, hogy szárnyra kapjon.
A változás időnként lehet fájdalmas és a fájdalom annál nagyobb egy bizonyos szintig, minél rövidebb idő alatt történnek meg a dolgok, hiszen ilyenkor nincs idő felkészülni rá. Gondoljunk csak olyan traumatikus eseményekre, mint egy baleset, ahol a pillanat tört része alatt zúdul ránk valamilyen nem várt szörnyűség.
A változásnak legtöbbször idő kell. Annak a változásnak, ami akaratunktól független, emberi létünk sajátja, de annak is, amit szándékosan szeretnénk megvalósítani. A létünk természetéből fakadó változást egyszer csak észrevesszük önmagunkon vagy a környezetünkben élőkön. Egyszer csak ráébredünk, hogy már elmúlt a nyár, ideje elővenni a melegebb ruhát. Tapasztaljuk, ahogy romló látásunk ráébreszt bennünket, arra hogy öregszünk. Ráeszmélünk, hogy serdülőként megváltozik a testünk, hogy rettenetesen idegesíteni kezdenek azok az emberek, akiket addig feltétel nélkül elfogadtunk és szerettünk. Meglátjuk a hibáikat, amiket most már integrálnunk kell a róluk bennünk élő képbe.
De vajon teljesen kiszolgáltatottak vagyunk-e ebben a folyamatban? Életünk az állandóság és a változás örök táncában zajlik, Van, ami meghatározott, vissza nem fordítható, állandó (életszakaszok sorrendje) és van, ami örökké változik, módosul ezen az állandóságon belül. A keretek adottak, azon belül állandó a változás a mozgás.
Így vagyunk a testünkkel és a személyiségünkkel is. Nyilvánvalóan egyrészt állandó és változtathatatlan dolgok jellemzőek ránk, pl testmagasságunk jobbára állandó, vagy szemünk színe is változatlan marad életünk során. De sok egyebet meg tudunk változtatni. Például testsúlyunkat, izomzatunkat, egészségi állapotunkat. Nem kell, hogy passzívak legyünk, tehetünk azért, hogy fejlődjünk, hogy mindig jobbá váljunk.
Így személyiségünk is egyrészt állandó, hiszen pl. egy introvertált emberből bizony sosem válik extrovertált, de nagyon sok tulajdonságunk megváltozik életünk során. Jó esetben nyugodtabbak leszünk életünk második felében, tapasztalatokkal gazdagodunk, érettebbé és bölcsebbé válunk. Nem mindenki és nem mindig, de általában ez történik.
Ahhoz, hogy ezek a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozhassanak, hogy életünk, személyiségünk jobbá váljon, hogy fejlődjön, sok esetben nem csak rajtunk múlik. Meghatározó lehet az, hogy kik élnek körülöttünk, kik azok a fontos személyek, akik által meghatározzuk önmagunkat, akik hatnak ránk. Legyenek azok családtagok, barátok egy pszichodráma csoport tagjai vagy éppen egy pszichológus. Van arra lehetőség, hogy fejlődjünk, változzunk. A lehetőség bennünk van. Hogy ez ki tudjon fejeződni, ahhoz lehet, hogy egy pszichológus segítő, támogató megértő jelenlétére vagy látásmódjára, szaktudására van szükségünk.
Mindenesetre tavasz van, hamarosan itt a húsvét. Ez az ünnep is minden évben megismétlődik. Ezért állandóan jelen van az életünkben. Nem mindegy, hogy hogyan. Lehet, hogy valami jó új kezdetét jelenti, lehet, hogy nem változik semmi, az is lehet, hogy rosszabb lesz, mint előtte, mert éppen saját magányunkat, depressziónkat éljük meg általa. Akár hogy is zajlik, tőlünk függ, hogy mit kezdünk vele. Tőlünk függ, hogy teszünk-e érte, hogy a következő húsvét ne úgy köszöntsön ránk, ahogy idén, ha nem szeretnénk.