Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Egyéni vagy csoportos? Hol keressük a segítséget?

Szigeti Ildikó képe
Ellenőrzött szakember

Gyakran kérdezik tőlem, hogy válsághelyzetben (haláleset, válás, szakítás, munkahely elvesztése) hol találnának gyorsabban és hatékonyabban segítséget. Általában azt javaslom, inkább egyénileg, semmint csoportban keressenek megoldást. Gyorsan most is előre bocsátom: NINCSENEK általános, mindenkire egyformán érvényes szabályok, könnyen meglehet, hogy éppen Ön a kivétel, akire pont nem igaz egy szó sem, amit most leírok. 

És hogy mért is terelek mindenkit az egyéni megoldások felé? Nem(csak) hazabeszélek. Pszichológusként és „laikus érintettként” egyaránt azt tapasztaltam, súlyos, klasszikus krízishelyzetben a csoportos módszerek nagyjából annyit érnek, mint lőtt sebre a sebtapasz. Persze, első körben jóval egyszerűbbnek tűnik kiválasztani egy csoportot (a neten szinte nincs olyan „probléma”, amire ne találnánk legalább nyolcféle „legjobb” csoportos módszert). Még az is meglehet, hogy elmegyünk egy ilyen csoportba és – láss csodát – működik. Ekkor voltaképpen nem történik csoda, legfeljebb az van, hogy nekünk, akkor és ott éppen arra volt szükségünk, hogy egy időben egy helyen legyünk „összezárva” a sorstársakkal. Van, amikor önmagában az elegendő, ha megtapasztaljuk, nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket az adott sorscsapás ért.

A csoportos módszerek például kifejezetten eredményesek voltak az USA-ban, ahol kifejezetten a poszttraumás stressz betegség (PTSD) tüneteitől szenvedő veteránokat terelték össze, miután az egyéni terápiájuk rendre kudarcot vallott. Kiderült, hogy számukra pusztán az is gyógyírként hatott, hogy olyanokkal oszthatták meg mindennapos élményeiket, érzéseiket, félelmeiket, gondjaikat, akik hasonló cipőben jártak.

A csoportos módszereknek van még egy elvitathatatlan érdeme: az, hogy ha akarunk, elmegyünk a foglalkozásra, ha nem akarunk, nem megyünk, ha akarunk, aktívak vagyunk a foglalkozáson, ha viszont nincs hozzá kedvünk, „biodíszletté” válunk, és senki nem von kérdőre, nincs szükség kínos, feszengő magyarázkodásra. Vagyis: a saját ritmusunknak és aktuális állapotunknak megfelelően – ronda kifejezéssel élve – vonódhatunk be a közös munkába.
Talán feltűnt, talán nem, szándékosan kerülöm a „terápia” kifejezést. Ez ugyanis két dolgot sugall (jellemzően tévesen): egyrészt, hogy aki terápiába jár, az beteg (avagy nettó komoly mentális problémái lehetnek), másrészt, hogy aki segít, az gyógyító guru.

No de térjünk vissza az egyéni vs. csoport dilemmára! Ha oly’ annyira jó a csoport, mint azt fentebb kifejtem, akkor mégis miért javaslom inkább az egyéni segítséget?! Mert mindenki másképp’ éli meg az amúgy sokakat érintő válsághelyzetet. Gondoljunk csak a válásra! Manapság ritkának aligha mondhatnánk, szégyenre semmi ok nincsen, így magától értetődőnek tűnik, hogy „irány a válós csoport”!

Viszonylag hamar kiderül, hogy ugyan mindenki hasonló okokból van ott, ám mindenkinek más a története. És mivel ez így van, a nagy általánosságokon és – az amúgy olykor nagyon kellő – társas támogatáson túl nem sok haszna van az ilyen „sorsközösségen” alapuló csoportos munkának.

Vannak azonban olyan veszélyei, amelyekről muszáj említést tenni! A csoportba járás legnagyobb kockázata, hogy konzerválja a csoporttagok aktuális állapotát, vagyis azt a nem túl kedvező közérzetet, aminek jobbításának reményében választották a segítségnek ezt a formáját. Jellegéből adódóan a csoport nem alkalmas arra, hogy azonosítsa, tudatosítsa az egyénben rejlő megoldási lehetőségeket, ehhez egyéni konzultáció szükséges! A csoport legfeljebb csak arra jó, hogy alkalomról alkalomra megerősítse a tagokat abban, hogy „jó helyen vannak” ott, tehát beindítja a „csoportba járok, mert válási krízist élek át” logikai spirált.

Az egyéni konzultációban mód van arra, hogy a válságot élő egyrészt megtudja, miért éppen úgy hat rá a helyzet, ahogy, másrészt az is kideríthető, hogy milyen egyéni „potenciáljai” vannak a helyzete javítása, netán megoldása érdekében.

Hát ezért javaslom mindenkinek, hogy ha az önismereten túl konkrét megoldásra vágyik, szerencsésebb az egyéni konzultációt választani.

Szigeti Ildikó

krízistanácsadó szakpszichológus