Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Egy „mesés” betegség: Münchausen-szindróma

PszichológusKereső képe

Rögtön az elején leszögezzük, hogy a címben az idézőjel nagyon szigorúan értendő hiszen a Münchausen-szindróma vagy kóros hazudozás sajnos nagyon komoly betegség, amely közvetlenül és közvetett módon is veszélyezteti a beteg egészségét, ritka, de szélsőséges esetekben másra is veszélyes lehet.

Münchausen báró a hazugságaival hívta fel magára a figyelmet

Ki gondolná, hogy a kóros hazudozás hátterében a kóros szeretethiány áll? A hazudozók a füllentéseik és kreált események vagy jellemzőik révén próbálják a figyelmet magukra vinni, törődést kicsikarni a környezetükből. Nem is akárhogyan: betegségeket, kóros elváltozást hazudnak magunknak, amelyeket előbb-utóbb fizikailag is képesek produkálni.

A Münchausen-szindróma több rétegben és irányvonallal is létezhet. Vannak, akik tüneteket füllentenek, és folyamatosan vizsgáltatják magukat, mindhiába, mégis kitartóan.
Vannak, akik rosszulléteket produkálnak, hónapokat töltenek kórházban, szükségtelen operációkat csikarnak ki vagy vetik alá magukat a kóros hazudozás révén.

Nem csak magát betegíti meg

A Münchausen szindróm másik oldala, amikor a beteg nem magát, hanem a környezetében élő(ke)t betegíti meg. Áldozata jellemzően kiskorú, vagy más, nála fizikailag gyengébb személy. Jellemzően anya gyermek viszonyban jelenik meg, ahol az anya annak érdekében, hogy környezete sajnálatát, figyelmét kivívja, folyamatosan megbetegíti gyermekét. Ennek egy tipikus tünete, hogy a gyermek állapota a kórházban rohamosan javul, majd hazaengedés után robbanásszerűen leromlik.

Miben különbözik a Münchausen-szindróma a szimulálástól és a hipochondriától?

Aki szimulál, az is valamilyen céllal hazudik betegséget, tudatosan, furmányos módon ki akar csikarni valamit a családjától, környezetétől, munkahelyétől, orvosától. Többnyire anyagi célzatú a kezdeti megfontolás, még előfordulhat, hogy kényszerré válik és a folyamat elszakad a kezdeti gyökerektől.

A hipochonder annyira fél attól, hogy megbetegszik, hogy túlfeszítetten figyeli a testét, minden – akár nem létező – tünetet észlel, majd ezzel a megfeszített figyelemmel hallucinálni kezd, vagy az önszuggeszció révén valóban produkálja a tüneteket. A hipochondria alapja a félelem, ebben az esetben nincs tudatos vagy tudatalatti cél. A kóros hazudozás tüneteitől szenvedő azonban vágyik a betegségre, hiszen az a kulcs, amellyel a figyelemenergiához juthat.

Ugyanakkor abban megegyeznek egymással a hipochonderek és a Münchausen-szindróma „áldozatai”, hogy mindkét csoport tagjai rendkívüli módon érdeklődik az orvostudomány iránt és ki is műveli magát, amennyire lehetősége van rá. Vizsgálati módszerek és -eljárások, beavatkozások, kezelések, kórházi protokollok, mellékhatások és gyógyszerek stb. alkotják az érdeklődésük fókuszát.