Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Düh és az aggódás veszélyeiről...

Dr. Gőgh Edit képe
Ellenőrzött szakember

Mi a düh? Mi az aggódás? Miért nem szabad túlzásba vinni?

Mi a megoldás? Lehet a dühöt és az aggódást egyáltalán kezelni? Kiderül a cikkből.

 

Agresszióval telített világunkban  - amely jelentősége és aktualitása egyre inkább nő - érdemes  tájékozódást szereznünk a

  • heves indulatok,
  • düh szerepéről, okairól,
  • következményeiről az emberi életben.
  1. Mi is az a düh?
A düh olyan érzelmi reflex, amelyet valamilyen esemény fenyegetésként vagy lehetséges fenyegetésként való értelmezése hív életre. 
Ez a létrejött indulat aktiválja az „üss vagy fuss” - reflexet, amely felkészíti a testet a cselekvésre, a  tettekre. 
 
Mint minden érzelemnek, így a dühnek, indulatnak is különféle erősségi szintjei és formái lehetségesek.
Tulajdonképpen az egyszerű bosszankodás, ingerültség, viszolygás, stb., nem más mint alacsonyabb szintű indulat, „egyszerűbb” düh”.
 
2.   Mi zajlik le bennünk ha dühösek vagyunk ?
 
Közismert, hogy a gondolat, a szó nem más, mint hatalmas erővel bíró energia.
A düh pedig, mint  impulzív, koncentrált gondolat (negatív gondolat), hatalmas negatív energia - amit elvisz tőlünk.
 
A düh útja többféle lehet:
 
1./ amikor befelé duzzad, befelé  „hízik a gombóc”, befelé robban. 
     Ez az ún.  „száraz düh”.
 
2./ másik eset, amikor a düh kifelé robban, könny, sírás formájában,
     ez az ún. „vizes düh”.
     Kimegy a fölösleges energia a sírással, ezért hoz megkönnyebbülést. 
 
3./ a harmadik lehetőség a mélyre nyomott düh.
     Ez általában álmodozás formájában nyilvánul meg.
     A hevét ilyenkor már elveszti. Az ilyen ember mintegy elábrándozza, elsajnálgatja az
     életét: „ha tudtam volna, hogy…”  „ha előre gondoltam volna arra, hogy….” mondogatja. 
     Ezzel az álmodozással mintegy a múltját serkenti az ilyen ember.
 
4. /  de rátörhet, rátámadhat a düh másokra, környezetünkre is.
      Megnyilvánulhat erőszakos, agresszív cselekedetekben, tettekben, szavakban, sértő
      megjegyzésekben, csípős gúnyban, duzzogásban.
      De lehet passzív agresszivitás is a megjelenési formája, amikor egyszerűen „csak”
      „elfelejtünk” pl. valami nagyon fontosat, ami jelentős lehet annak az embernek, akire
      haragszunk, akire dühösek vagyunk.
 
3.  Vannak ennek a dühnek ránk nézve veszélyei?
 
 A befelé robbanás veszélyei:
 
A legkisebb ellenállási pontunk sérül, így sebezzük meg gyomrunkat, beleinket, izületeinket, idegrendszerünket. Mert ha hallgat a száj, kiáltanak a szerveink.
A düh mely mögött a leggyakoribb lelki okként a szorongás és félelem, áll, gyakran indul ki pszichoszomatikus betegség az ilyen befelé robbanó dühből. Más esetben depresszió is kialakulhat belőle.
 
 A kifelé robbanás veszélyei:
 
Mint a vulkán, úgy száll a környezetre. Ez történhet valóban vulkánszerűen és nem vulkán-szerűen, hanem  „alattomosan” is.  Pl. következetesen elfelejtjük mások kérését, egymás ellen lázítunk embereket, bosszúból tesszük ezt vagy azt. De ez állhat pl. a névtelen levelek, rágalmazások,  zsarolás, stb. mögött is.
 
 A mélyre nyomott düh veszélyei:
 
Ez a „hideg düh”, mert a lélek ezt a dühöt „befagyasztja”, mintegy „mirelit”-dühként lesüllyeszti magában. Ez akár évek múltán – külső vagy belső hatásra –  fel is olvadhat, és égő gyűlöletté válhat. Ha ez kifröccsen: éget mint  a vitriol.
 
  1. Mi is az az aggódás ?
Az aggódás a félelem egy formája.
 Életünkben gond, fájdalom és szenvedés is jelen van az öröm mellett. Mindig azon töprengünk, hogy hogyan oldjuk meg gondjainkat. Ezekre minden ember egyéni módon, a saját módján válaszol, de a válaszban már benne rejlik saját probléma megoldó képessége és a megoldás stratégiája is. Ezt mindenki saját magára  dolgozza  ki, érzelmi feszültségek gerjednek és hullámoznak és maradnak meg feszültség-maradványként.
 
Ez is lehet kóros??
Bizony lehet. 
Az aggódás tehát nem más, mint a félelem egy formája.
 
Jellemzői:
  • félelem valamiféle esetleg bekövetkező, elképzelhető rossztól. Ebbe mintegy belelovallja magát az ember.
  • ellentéte nem az optimizmus, hanem a hit !
  • haszontalan időpocsékolás
  • természetesen mindezek mellett: sajnos az ember alapvető jellemzője!
Mit csinál a folyton aggódó ember ??
„Kútba dobja” helyzetét. Látja a negatív lehetőséget (csak azt !)és mintegy fekete lyuk, vonzza és húzza is lefelé az embert.
Mi lesz ha….mégis…..?
Mi lett volna akkor ha….?
Mi lenne ha…..?
Az aggódás mindig visszahúz, sosem előre lendít! Az aggodalom az alkotóerő degenerálódásához vezet. Az aggódás a széleslátó-körűség alvilági változata.
Egyet azért ne feledjünk:
Különbséget kell tudni tenni valós gondjaink (amiből bőven kijut mindenkinek), és elképzelt bajaink miatti aggódás között! Mert a kettő között nagy a különbség!
 
5.  Mi a teendő?   Mit tegyünk ?
 
  1. legyen hitünk önmagunkban és bizalmunk embertársainkban.
  2. Az aggódást, különösen pedig a dühöt helyettesítsük be alkotóerővel, szeretettel végzett munkával
  3. A kérdést úgy tegyük fel, akkor, ha bajban vagyunk, hogy mi jót lehet kihozni ebből a szituációból?
  4. Mi hasznom származhat belőle és hogyan tehetnék több jót önmagamnak és környezetemnek.
  5. Mennyivel jutok előbbre ha folyton dühöngök? Mit oldok meg vele? Megoldok valamit?
  6. Ne legyünk önzők !
  7. Legyünk egy picit elfogadóbbak önmagunkkal, környezetünkkel, embertársainkkal,a  világgal.
  8.  Próbáljunk meg dühöngés helyett „csak szeretni” !!
Javasolt:  a düh, aggódás helyett a jobb és több alkotóerő.
A hit, bizalom a jövőben, hit, bizalom önmagunkban.
 
Mi a teendő, mit tegyünk, hogy ne aggodalmaskodjunk feleslegesen?
Hadd’ meséljek el egy anekdotát:
 
Dietrichs (kézműves mester) barátaival utazott és a világban lévő sok nyomorúságról és szomorúságról folytattak beszélgetést. Dietrichs a kocsisnak háttal, a menetiránynak ellenkezőleg ült a kocsin. Egy ideig hallgatta… hallgatta… hallgatta  a sok panaszt, sirámot, majd megjegyezte:
 
„Csináljatok úgy, mint én. És utazzatok a menetiránynak háttal. Mert úgy, ahogy most ti ültök, az útba eső minden követ, kátyút, gödröt  előre láttok és ez megijeszt benneteket. Én is látom mindezt, de csak akkor, amikor már túl vagyunk rajta.”
 
 
Ha önerőből mégsem tudunk úrrá lenni a bennünket gyilkoló düheink és aggódásaink felett, ne szégyelljük szakember segítségét kérni.