Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

„A csend szava”

Bende Katalin képe
Ellenőrzött szakember

Ismerős, amikor valaki kilóg a társaságból, mert szótlan és "túl komolynak” tűnik első ránézésre? Kívülálló, tartózkodó, magának való vagy talán közömbös is?  Az introvertált személyiségű ember ezt a benyomást kelti az extrovertáltak, vagyis a társadalom 75%-a körében. De nézzük milyenek is valójában… és bontsuk le a sztereotípiákat.

Jung a személyiség legfőbb tényezőjének tekintette az introverzió és extroverzió fogalmát. Az introvertáltak a gondolatok és érzések belső világára figyelnek, míg az extrovertáltakat az emberek, a külső világ és az események vonzzák. Az introvertáltak akkor töltődnek fel energiával, ha egyedül vannak, az extrovertáltak energiáját viszont a társas élet tölti fel.

Egy introvertáltnak az aktív társasági élet után szüksége van némi egyedüllétre, hogy feltöltődjön, mert a sok ember és esemény lemeríti őket. Nem arról van szó, hogy közömbösek vagy nem szeretnek nyitni az emberek felé, inkább arról, hogy megválogatják, hogy kinek nyílnak meg ill. a hallgatást sokkal fontosabbnak tartják a beszédnél. Elsősorban közeli barátokkal vagy a családjukkal szeretnek lenni.

Alapvetően töprengő típusúak, akik nem szívesen kerülnek rivaldafénybe. Kínosan érzik magukat, ha ismeretlenekkel teli társaságban vannak. Inkább gondolkodnak, mint beszélnek vagy cselekednek. Csendesek, megfontoltak, minden nap szükségük van az önmagukkal töltött időre is. Kedvelik az egyedüllétet, bár nem szeretik a magányt és a mélyebb kapcsolatokat keresik. Szeretik a mély beszélgetéseket, de untatja őket a felületes fecsegés. Nagyon érzékenyek, azonban nem szívesen osztják meg bárkivel a gondolataikat, érzéseiket. Az introvertált emberek számára jobban számít egy barátság minősége, mint a mennyisége. Éppen ezért  kevesebb, de mélyebb barátsággal rendelkeznek. Mi jellemző még rájuk?

Általában jobban teljesítenek, ha egyedül vannak és nagyon jó megfigyelők. Szeretnek emberek között lenni, de a társaságban inkább visszahúzódnak és hallgatnak másokat. De ezt nem azzal a céllal, hogy megítéljék őket, hanem hogy jobban megismerjék és megértsék az embereket. Szeretik megválogatni, hogy kivel lépnek kapcsolatba.

Bár kevesebb időt töltenek társaságban, de sok ötletük van mivel töltsék el az időt – így ritkán unatkoznak. Nem félnek egyedül idegen helyekre menni, akár másik országba is elutazni. Kalandnak fogják fel és örülnek annak, hogy így a döntéseiket nem befolyásolhatja senki.

Írásban jobban fejezik ki magukat és érzéseiket, mint beszélgetés közben. Ezért és visszahúzódó természetük miatt is másnak tűnnek társaságban, mint négyszemközt.

A csendesség és a kíváncsiság teszi, hogy ezek az emberek sokkal nyitottabbak a spiritualitásra.  Nem zavarja őket a csend, sőt képesek sokáig csöndben ülni valaki mellett anélkül, hogy rosszul éreznék magukat. Hasonlóképp képesek egyedül is csendben lenni, kikapcsolni a külvilágot és befelé figyelni; vagyis a belső énükkel tartják a kapcsolatot, gyakran meditálnak. Így a csendben, a csend szavaival szólalnak meg igazán…

(A címet A. de Mello könyve ihlette)