Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Családi játszmáink a munkahelyen – Hogyan teremthetek harmonikusabb munkahelyi környezetet?

Borbély Lilla képe
Ellenőrzött szakember

Számtalan tréning ad értékes tudást arról, hogyan kommunikáljunk hatékonyabban a munkahelyünkön – ezek hatása ugyanakkor sokszor elmarad a várttól. Miért lehet ez? A képesség fejlesztése önmagában még nem segít, hogy ráismerjünk a mögöttes dinamikára és automatikus válaszok helyett olyan reakciókat adjunk, melyek ellene hatnak a játszmáknak és a kapcsolati felelősségvállalást segítik elő.

A szülő és a gyerek a tárgyalóasztalnál

A tranzakcióanalízis alapvetése, hogy személyiségünk három alap énállapotban tud működni: lehet szülő, felnőtt és gyerek. A munkahely hierarchiájával akaratlanul is egy családi rendszert képez le:  a munkatársak bizonyos helyzetekben mint szülők, másokban mint gyerekek vannak jelen. A kommunikációs elcsúszások, konfliktusok hátterében rendszerint az áll, hogy a dolgozó a saját családi rendszerében bejáratott mintából reagál a másik félre. Az ilyen automatikus működés egyszerű képességfejlesztéssel nem kicselezhető: ha a személy egyébként is felnőtt énállapotában tud működni, használni tudja ezt a megszerzett tudást, viszont a játszmák behúzó ereje elfeledteti az ilyen megoldásokat.

Vezetőként például könnyen belekerülhetünk  a szülői szerepbe: gyermekként is azt láttuk, ahogyan a szüleink irányították az életünket, és ezeket a mintákat, melyek a fogékony éveinkben meghatározóak voltak, egyszerű átültetni a munkahelyi környezetbe. A szigorú szülő dorgálása, éles határai, vagy a gondoskodó szülő kért vagy kéretlen óvása automatikusan bekapcsolhatja a másik félben a dacos gyermeket, aki dühvel és lázadással reagál, vagy az alkalmazkodót, aki félreteszi saját szempontjait, ezzel a konstruktív visszajelzések és termékeny viták lehetősége is elvész.

És ugyanez fordítva is igaz. A kollégák alkalmazkodó, vagy épp dacos gyermeki viselkedésükkel a szülői szerepet mozgatják meg. A pozíciókülönbségből adódó hierarchia eleve hívja ezt a típusú működést, de a forma ugyanúgy leképeződik hasonló pozícióban lévő munkatársaknál is. Szülői szerepben három tipikus helyzetbe kerülhetünk: gondoskodásunkból adódóan ott találjuk magunkat a felelősségek nyomasztásában, vagy pedig nehezen közelítenek meg minket véleményükkel a kollégák, esetleg daccal reagálnak ránk. Különösen erősen kifejeződhetnek konfliktushelyzetben, hiszen a megnövekedett stressz kedvez a tudattalan automatizmusok működésének. Gyermeki énállapotban pedig azt érezhetjük, hogy nincs hangunk, vagy pedig konfliktusok kereszttüzében, sok feszültséggel kell megküzdenünk a minket érő igazságtalanságok nyomán.

Negatív spirálokat ismételgetve

A szülő-gyermek viszonylatban lérejövő pozíciókülönbség nagyban kedvez a játszmák megjelenésének. A játszmák zömében tisztességtelen, trükkös lépésekből állnak, amelyeknek a valódi indítékai nem nyilvánvalóak, majd drámai véget érnek. A tisztességtelenség abból adódik, hogy a partnerből rejtetten előhívott viselkedést, reakciót, a játékos valamilyen módon a társ ellen fordítja, így ezzel nyereséghez jut. Szinte észre sem vesszük, és máris ugyanabban a negatív spirálban találjuk magunkat.

Vegyünk egy munkahelyi példát! Zsolt hivatásos játékos, aki életjátszmaként űzi az „Ennek is te vagy az oka!” játékot, a munkahelyén is élni fog ezzel. A szavakat ebben az esetben gyakran felcserélik a neheztelő, szenvedő pillantások. A választás, döntés felelősségét átengedi a kollégáknak.

Mindenkiben van felnőtt

Mit kezdhetünk ezzel? Ha felismerjük, hogy be akarnak vonni minket egy játszmába, több módon is kiszállhatunk a spirálból:

1. Visszautasítjuk a játékot

Amennyiben mereven elzárkózunk attól, hogy partnerként részt vegyünk a játszmában, elértéktelenítjük játékostársunk nyereségét. Példánk esetében a játékost magára hagyhatjuk. Tehát ha Zsolt éppen elmerül egy tevékenységben, nem zavarjuk meg őt, megadva a lehetőséget az esetleges hibák ránk hárítására.

2. Antitézist alkalmazunk

A játékostársunk által előhívni kívánt reakciónak éppen az ellenkezőjét cselekedjük. Zsolt munkatársaként például ügyes megoldás lehet, ha nem vállaljuk fel a döntési helyzeteket, hanem meghagyjuk azokat neki.

 

Mindenkinek van felnőtt énállapota, melyet tudatossággal megtanulhat egyre jobban működtetni és ebből az énrészéből reagálni munkatársaira. Felnőtt énállapotról akkor beszélünk, ha az itt és mostban objektíven vagyunk képesek jelen lenni. Hogyan érhető el, hogy ezt az énrészünket megerősítsük?

Az énállapotokról való pszichológiai tudás már önmagában segít, hogy új válaszreakciókat munkáljunk ki és felismerjük a tipikus helyzeteket, melyek a szülőt vagy a gyereket szólítják bennünk. Felismerhetjük a tipikus játszmákat, és a programozott drámai vég helyett építő, növekedést segítő spirálba fordíthatjuk a konfliktusokat. Emellett érdemes lehet dolgozni az önismeretünkön, hogyan is vagyunk a gyakran működtetett énállapotainkkal, hogyan hatunk ezzel a környezetünkre és milyen hatást szeretnénk valójában elérni.

Felhasznált irodalom:

Berne, E. (1964). Games people play: The basic handbook of transactional analysis. E. Berne.–New York: Ballantine Books.