Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Családi feszültségek

Makai Nóra képe
Ellenőrzött szakember

Nincs tökéletes család. Minden családtag különálló személy, egyedi szükségletekkel és elképzelésekkel rendelkezik, megvannak a maga vágyai és nehézségei. Ez a különbözőség egyfelől számtalan örömöt hordozhat magában, hiszen milyen jó, hogy a szüleim annyi mindent tudnak, ezért sokat tanulhatok tőlük; milyen jó, hogy a gyermekem egészen különleges, és sokkal ügyesebb, mint én; és hogy a párommal ilyen jól kiegészítjük egymást, és mindig meg tud lepni valamivel. Másfelől rengeteg feszültség forrása is lehet a különbözőség, hiszen a szüleim azt akarják, hogy mást tanuljak; a gyermekem szörnyű párt választott magának; a párom meg egészen másképp tervezi eltölteni az estéjét, mint ahogy én szeretném.

Ezeket a helyzeteket sokszor hajlamosak vagyunk személyes sértésnek venni, mondván, hogy ha mások mást akarnak, akkor én már nem is számítok, akkor velem senki sem törődik, pedig ez egyáltalán nem igaz. Egyszerűen csak különálló személyek vagyunk, az adott pillanatban másra vágyunk, más elképzeléseink vannak, és a saját önmegvalósításunk a fontos, nem mindig a közös családi érdek.

Mikor jelent mégis valódi problémát a különbözőségekből adódó feszültség? Véleményem szerint akkor, amikor tartósan gátolja a családot abban, hogy betöltse legfőbb funkcióit. Úgy gondolom, a családnak két fontos funkciója van: egyrészt önmagában jutalmazó, hogy olyan emberek között lehetek, akiket szeretek, akiket értékelek, akikkel közös a történetem (egy része), akikkel meg tudom osztani az életem (egy részét), és akikkel szeretek (valamennyi) időt tölteni, és akikre számíthatok (a legtöbb esetben). Másrészt a család az az alap, amelyből töltekezni tudok, hogy saját magamat fejlesszem, érvényesítsem a külvilágban: a családomtól tanultam dolgokat, amiket az életben alkalmazok, a családomhoz térek haza pihenni és feltöltődni, hogy utána szembe tudjak nézni az új kihívásokkal, a családom támogat abban, hogy elérjem az egyéni céljaimat. Tehát a család egyszerre cél és eszköz, egyszerre van önmagáért és a tagjaiért. Problémát akkor jelentenek a feszültségek, amikor már egyáltalán nem öröm hazajárni, és kínszenvedés a legegyszerűbb családi ebéd is, vagy amikor képtelen vagyok a saját életemet élni, nincsenek szabad pillanataim, nincsenek önálló döntéseim.

A jól működő család az átmeneti feszültségek ellenére is (amelyek természetesen fakadnak abból az alapvető tényből, hogy nem vagyunk egyformák) képes örömöt adni a tagjainak, élvezetessé tudja tenni az együtt töltött időt, illetve képes akár lemondások árán is támogatni az egyes tagjait. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Hogy például a szülők lemondanak a saját elképzeléseikről gyermekük pályaválasztását illetően, ha azt látják, hogy a gyerek valójában egészen mást szeretne, vagy hogy a pár tagjai képesek engedni a másiknak némi saját időt, amelyet a párjuk önmagára fordíthat, és nem kell minden áron a családjával vagy a munkájával töltenie.

És persze a legfőbb kérdés mindebben, hogy mi az, amivel jól működővé tehetjük a családunkat? A bűvös szó: a kommunikáció. Hiszen nem fogják tudni a családom tagjai, hogy mire van szükségem, ha nem mondom; nem fogják tudni, hogyan érzek irántuk, ha nem mondom; nem fogom közel érezni magam hozzájuk, ha nem osztom meg velük az érzéseimet, a gondolataimat. A tabuk elidegenítenek másoktól, a szőnyeg alá söprés nem old meg semmilyen problémát, és a titkok megmérgezik a kapcsolatokat. És nem, ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenről be kell számolnom a családomnak, hiszen különálló személy vagyok, és megvan a saját életem, ami nem feltétlenül tartozik rájuk, ezért tudnom kell mérlegelni, hogy mikor mit osztok meg ebből, és milyen formában kommunikálom azt. Azt viszont mindenképp meg kell osztanom, hogy a családom tagjaival kapcsolatban mit érzek, hogyan esik, amit a másik mondott vagy tett, mit gondolok a viszonyunkról, és milyen elvárásaim vannak a másikkal szemben. Ez igenis rájuk is tartozik, és enélkül lehetetlen jól működő családot létrehozni.

Azt kívánom Önöknek, hogy ha csak egy újévi fogadalmuk lesz, akkor az az legyen, hogy vegyék a bátorságot, és kezdjenek el beszélni a családjukkal! Higgyék el, a kezdeti nehézségek ellenére később sokkal könnyebb lesz, és szép lassan közelebb tudnak kerülni egymáshoz, és végső soron saját maguknak is ez lesz a legnagyobb ajándék, amit valaha adtak.