Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

„Csak úgy békélhetünk meg a múlttal, ha megváltoztatjuk a jövőt”

Bende Katalin képe
Ellenőrzött szakember

A fenti idézet Yalomtól származik, és egy mondattal összefoglalja véleményem szerint a pszichológushoz járás lényegét.A konzultációk során azzal foglalkozunk általában, hogy az egyének múltban keletkezett elakadásain „dolgozunk”: átbeszéljük, feloldjuk a múltbeli sérüléseket azzal a céllal, hogy a jelenben más szemmel tekintsünk rájuk, így átkeretezzük az élményeket. Ezáltal leszünk képesek máshogy kezdeni élni, kicsit változni vagy változtatni a viselkedéseinken, bizonyos helyzetekre adott reakcióinkon;  vagy akár a belső érzéseinken, azon, ahogy megélünk egy bizonyos  eseményt, konfliktust, számunkra addig nehezen viselt helyzetet.

Így a pszichológussal történő konzultáció folyamán, a segítő és a közöttünk a jelenben zajló személyes, bizalmi kapcsolaton belül és az által, ha másként leszünk képesek visszatekinteni a múltunkra, akkor begyógyulhatnak a múltban szerzett sebek és feloldódhatnak a konfliktusok. A konzultációs helyzet „itt és most” biztonságos terében és jelen idejében nyugodtan átélhetjük az „akkor és ott” zajlott múltbeli eseményt. A pszichológus feltétel nélkül elfogad és megért, elbírja és segít viselni az érzéseinket, megtart minket a fájdalmas élmények átélésekor.

A testi seb gyógyulásának hasonlatát szoktam behozni a konzultáció elején a kételkedő személyeknek, akik félnek vagy tartanak a múltban történt eseményekre való visszaemlékezéstől vagy arról való beszélgetéstől, vagyis az esetleges fájdalom átélésétől.  (Természetesen minden érzésnek helye van és nem baj, ha kételkedünk vagy félünk, ez is természetes.)

Vagyis a testi sebünk, ha rosszul forr össze és még mindig fáj, vérzik vagy a hegek nem szárazak, akkor a sebész azt javasolja, hogy nyissuk meg a sebet és varrjuk össze rendesen, hogy begyógyuljon.  Így a lelki sebek, ha még visszatekintve rájuk még mindig fájnak, akkor érdemes a pszichológus által teremtett őszinte, bizalmi légkörben - ha nem tettük meg a múltban - átélni a fájdalmat, vagyis kisírni magunkból a fájdalmat és utána remélhetőleg újjászületve, megújulva nekikezdeni a jövőnket élni.

Így változtathatjuk meg a jövőnket. S élhetünk egy boldogabb, nyugodtabb, elégedettebb, és kiegyensúlyozottabb életet -  a jelenben; a múltbeli fájdalomtól mentesen.

 

A blog címe Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia c. könyvéből ered.