Csak tőlünk függ, mennyire vagyunk boldogok

A jót nem vesszük észre, a rosszat pedig eltúlozzuk

Képzeljük el, hogy van két ember, akiket pontosan ugyanazok a hatások érnek; ám mivel egyikük csak a rosszakat veszi észre, és még el is túlozza azokat, természetesen úgy érzi, hogy csupa rossz élménye van nap mint nap, tehát boldogtalan. Míg a másik a jókra koncentrál, a rosszakon nem idegesíti magát, csupán tanul belőlük, majd elengedi őket; így képes a napját pozitív élmények sorozatának tekinteni, és boldognak érzi magát. Ha azt várjuk, hogy mások tegyenek boldoggá, illetve boldogságukat különböző feltételekhez (pártaláláshoz, fizetésemeléshez, a lottóötös megnyeréséhez) kötjük, levesszük a felelősséget a saját vállunkról. Ám ezzel egyszersmind lehetetlenné tesszük, hogy a boldogak legyünk a fentiek hiányának ellenére is.

A jövőtől való rettegés helyett élvezzük ki az adott pillanatot

A boldogság lehetőségét sokszor az zárja ki, hogy képtelenek vagyunk észrevenni a jelen szépségeit, hiszen folyamatosan a bizonytalan és félelmetes jövőre koncentrálunk – ami egyrészt még itt sincs, másrészt pedig egyáltalán nem biztos, hogy olyan szörnyű lesz, mint gondolnánk. Ha elkap a jövőtől való rettegés („Mi lesz, ha sosem találok párt/új munkát/lakást/barátokat?”), emlékeztessük magunkat arra, hogy a félelmetes kép, amit magunk elé vetítünk, nem valódi. Illetve próbáljuk meg abban az adott pillanatban jól érezni magunkat; majd a következőben és az azutániban is, ennél tovább nem kell néznünk – ahogyan az sem kell, hogy az autó lámpája bevilágítsa a teljes utat Budapesttől Szegedig; elég, ha csak a következő tíz métert látjuk. Így a sok kis boldog pillanat végül összeáll egy egésszé.