Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A boldogság útjai II.

Szabó Fanni képe
Ellenőrzött szakember

A boldogság tudományos leírása alapvetően a szükséglet- és a célelméletek megfogalmazását jelentette, ahol a szükségletelmélet szerint a boldogsághoz a biológiai szükségletek csökkentésén keresztül vezet az út, míg a célelmélet szerint a boldogságot úgy érhetjük el, ha egy ideális állapot felé tartunk vagy egy fontos célt valósítunk meg (Nagy, & Oláh, 2013). A boldogságot ettől kezdve sok „boldogság-kutató” meghatározta, például Seligman egy képlettel: H=S+C+V, ahol a „H” /happiness/ a pillanatnyi boldogságok számát jelöli, ami jelenthet egy tábla csokit vagy akár egy új ruhát is, viszont minél inkább növeljük ezek jelenlétét az életünkben, annál inkább elérjük a tartós boldogság állapotát. Az „S” /set point/ az öröklött adottságainkat, a „C” /circumstances/ pedig az életkörülményeinket jelenti, amiken viszonylag keveset tudunk változtatni, így a pozitív pszichológia nem is ezekkel, hanem a „V”-vel /voluntary control/ foglalkozik igazán, ami pedig a mindennapi életben történő választásainkra, döntéseinkre utal, amik nagyban összefüggenek a személyiségünkkel. Seligman szerint például az optimisták a pozitív eseményeket valaminek a következményeként, míg a pesszimisták inkább véletlenként kezelik. Ugyanez igaz fordítva is: míg a pesszimisták a kudarcokat természetesnek veszik, addig az optimisták egy áthidalható és átmeneti balszerencsének fogják fel. A boldogság és a személyiség összefüggéseit rengeteg kutatás támasztja alá, de hogyan is lehet pszichológiai szempontból a boldogság állapotát megfogalmazni?

A fogalom definiálására az úgynevezett „boldogságorientációkat” használják a kutatók. A kifejezés arra utal, hogy a boldogságot többféleképpen is el lehet érni: „egyrészt a pozitív érzések, élmények és ingerek keresésével, amit élvezetkereső boldogságnak, másnéven hedonikus boldogságnak is nevezünk, hiszen az élvezetek maximalizálását és a kellemetlenségek minimalizálását jelenti. Ezzel szemben az értelemkereső, azaz eudaimonikus boldogság, nem feltétlenül a pozitív érzelmek magas szintjét jelenti, hanem az önismeret elmélyülését, a képességek fejlődését, illetve a tökéletesedésre való törekvést. Az áramlatkereső boldogság e kettőnek az ötvözetét fejezi ki, tehát a bevonódást és az áramlat-élményt kiváltó tevékenységek keresését” (Szondy, & Martos, 2014). Ehhez Csíkszentmihályi szerint szükség van az egyértelmű célokra, a figyelem fókuszálására és a folyamatos és közvetlen visszacsatolásra.  A három boldogságorientáció együttes jelenléte eredményezi az ún. „teljes életet”, míg együttes alacsony szintjük az „üres életet”.