Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az „üres fészek szindróma” - A leválás a szülő szemszögéből - 6. rész: Akkor sem hagyhatsz el!

Heller Csilla képe
Ellenőrzött szakember

Cikksorozatomban hétről- hétre végigveszem a fiatal felnőttek családi fészekből való kiröppenésének pszichológiai jellemzőit, a szülők érzéseire, megéléseire, problémáira koncentrálva. A krízisek szempontjából ez egy kiemelten érzékeny időszak, igazi "krízismátrix", amikor több, a személy életének fejlődésében természetes és szükséges változás, és rendszerint az életkor növekedése miatti véletlenszerű megpróbáltatások gyakran találkoznak.

Kiröppen a gyermek, aki húsz éven át a figyelem és a családi kommunikáció középpontja volt, a házaspár magára marad, és jobban szemügyre veszik egymást: Ki is ez az ember mellettem? Ismerjük egymást valójában? Mély félelem: Az egyre ritkábban hazajáró gyermekemnek nincs is már szüksége rám? Közben aktívvá válik az életközépi válság, amikor tudatosul az életünk végessége, kezdődnek az egészségügyi problémák, és az idős szülők gondozásának kihívásai. Sok krízis találkozik egyszerre, és ezek felerősíthetik egymást. Érdemes hát ezekre tudatosan felkészülni, hogy a lehető legjobb módon kezelhessük az ezzel járó feladatokat, és a legtöbbet hozhassuk ki ebből az életszakaszból is.

Az első részben a kiröppenés, leválás természetes folyamatáról volt szó.

A második részben a gazdasági értelemben vett függetlenedést tekintettük át.

A harmadik rész a szülő által megélt fájó érzés: a veszteségről szólt.

A negyedik részben az „üres fészek szindróma” eredetét tárgyaltuk.

Az ötödik rész a házassági konfliktus témáját járta körül a megüresedett fészekben,

 

Hatodik rész: Akkor sem hagyhatsz el!

 

A leválási folyamat sokszor nem megy zökkenőmentesen, és a szülő hajlamos belemerevedni korábbi szerepébe, tragédiaként felfogva az igencsak szükséges és sürgető változást.

Mint már a cikksorozat korábbi részeiben kifejtettem, a szülő a leválás miatt létrejött krízishelyzetben jellemzően egyfajta dacos tiltakozást él meg, makacs ellenállást a változással szemben. Bizonyos szülőknél előfordul, hogy nem hajlandók tudomást venni a veszteségről, képtelenek a változás szükségességét elfogadni és ahhoz alkalmazkodni, legyőzni belső tiltakozást és a halmozódó külső nehézséget. Ezek a reakciók a szülő-gyerek kapcsolat elmérgesedéséhez, és/vagy a fiatal felnőtt állandó kontrollálásához, gyermekként kezeléséhez vezethetnek.

A mai családok nagy részében a konstruktív kommunikáció hiányos, kimarad a tartalomból az érzelmek valósága, és ez azt eredményezi, hogy a családtagok közös tudattalan „vakfoltokat” hoznak létre a veszélyes területekre nézve. A családon belüli elégtelen kommunikáció megnehezítik és lehetetlenné teszik az elkerülhetetlen változások békés megoldását, így a család nem képes felkészülni és uralni az elszabaduló érzelmeket és frusztrációkat. A krízishelyzetek természetes velejárójaként regisztrált átmeneti hangulati rosszabbodás a családban és a feszültté váló kapcsolatok kommunikáció és elfogadás hiányában állandósulhatnak. Ezek a családok a leválás okozta változást tragikus, katasztrofális jelenségként élik meg.

„A megüresedő fészekben a szerepvesztéstől való félelem komoly érzelmi harcokhoz vezet, a gyerek kritikus leértékeléséhez, bűntudatkeltéshez és érzelmi zsarolásokhoz. Ilyenkor a fiatal elkeseredetten harcol, szorongva bizonygatja alkalmasságát, a nyomasztó bűntudattól agresszívvá válik, és a szülői elvárások csapdájában vergődik” (Komlósi, 2009, 92. oldal).

Előfordulhat, hogy a szülő úgy védekezik a magárahagyatottság nyomasztó érzése ellen, hogy beleéli magát felnőtt gyermeke életébe, átveszi életük irányítását, így várja önmaga megújítását. Így ebből az életvezetési melléfogásból súlyos kapcsolati feszültségek alakulhatnak ki. A leválásra, elengedésre képtelen szülő olyan helyzeteket teremt, hogy felnőtt gyermeke valamilyen módon megmaradjon neki szellemi-lelki-jogi és egzisztenciális kiskorúságban. Az ilyen anya nagy önámítása az, hogy úgy gondolja, mélyen szereti gyermekét, miközben visszatartja őt önállósodásában és fejlődésében. Ilyen esetekben a szülő jellemzően már akkor veszteségként élte meg a gyermek függetlenedését, amikor az még kisgyermek volt.

 

Komlósi, P. Dr. (2009) A családi élet- változások folyamata. In: Gutman, B. (szerk.) Családi Boldogság, családi pokol? Az együttélés művészete. Jaffa Kiadó, Budapest