Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az új élet négy szakasza – Dilemmák és választások külföldön

Schrammel Ivett képe
Ellenőrzött szakember

„Ha az egyik nap gyönyörű a világ, a másik nap barátságtalan, a különbség én vagyok.”

Ez a cikkem a külföldre költözők életének különböző szakaszairól szól, a kulturális beilleszkedés fázisairól. Hasznos lesz a kint élőknek: ők felismerhetik, hogy éppen hol tartanak, és azt, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel, és hasznos lehet a költözést tervezőknek is, mert megtudhatják, hogy mire számíthatnak, így nem éri őket váratlanul az az érzelmi hullámvasút, amit a hazájuktól távol élők megtapasztalnak. Kiderül az is, hogy mikor érdemes végleges – vagy legalábbis hosszú távra szóló – döntést hozni.

Ha az ember országot vált, a kiköltözést követő években négy, egymástól nagyon is különböző lélektani szakaszon megy keresztül. Hogy az egyes szakaszok kinél mennyi ideig tartanak - külföldön élő magyarokkal való tanácsadó és terápiás munkám tapasztalatai szerint - erősen szituáció - és egyénfüggő.

 

Az első fázis a Nászutas szakasz, a Mézeshetek ideje.

Ez leginkább a szerelemhez hasonlítható, amiről tudjuk, hogy egyfajta módosult tudatállapot. Ez az eufória ideje, ilyenkor az ember, pár centivel a föld felett lebeg, rózsaszín – vagy legalábbis színes – szemüvegen keresztül látja az általa választott új világot. Úgy érzi magát, mintha nászúton lenne, ekkor még „turistáskodik”: minden új, érdekes, izgalmas, elbűvölően más, mint otthon. És persze ekkor úgy látja, hogy minden sokkal jobb is. A realitásérzék, mondjuk úgy, hogy nem erőssége ennek az időszaknak. Érthető is a lelkesedés, hiszen az ember sok pozitív változást vár az új helytől, esetleg egy régi álma vált valóra, tudattalanul megerősítést, bizonyítékokat keres arra, hogy jó döntést hozott. És jól tudjuk: Az ember azt találja, amit keres. Ráadásul sok esetben és sok szempontból valóban erős a kontraszt a mai Magyarországhoz viszonyítva. Ezeket a különbségeket ebben a szakaszban az ember felnagyítva látja. Nem csak azért, mert új otthonát érzékeli sokkal kedvezőbbnek, vonzóbbnak, hanem azért is, mert régi otthona ekkor jóval sötétebb színben tűnik fel a számára. Természetesen, ekkor ez is segíti, megerősíti a döntés helyesnek ítélését.

Ebben a szakaszban nem érdemes mindent felszámolni otthon, a végleges döntés ugyanis még túl korai lenne.

Ez a szakasz a kutatások szerint általában 3-6 hónapig tart, de én úgy tapasztaltam, hogy sok esetben jóval hosszabb ideig.

 

A második fázis a Krízis, a Kulturális sokk szakasza.

De nevezhetnénk ezt a szakaszt a „kijózanodás” állapotának is. Az ember egyszer csak észreveszi az új hely árnyoldalait is. Hiába: „Ahol sok a fény, ott sok az árnyék.” Ekkor cseréljük szemüvegünket feketére, de legalábbis nagyon sötétre. Ekkor szinte minden átértékelődik. Ami eddig vonzó és csodálatosan újszerű volt, az ekkor hirtelen idegenné, zavaróvá válik. Szinte UFO-nak érezzük magunkat egy idegen bolygón. Sokan ekkor csak fogják a fejüket, nem is értik, hogyan kerültek ide, mit is keresnek itt.

Ahogy a szerelem elején elfogultak vagyunk a másikkal szemben, és még az is tetszik, ahogy „Ő”, és csakis „Ő” kócos tud lenni.. Később, a szerelem elmúltával, dühöngve gondoljuk, hogy még tisztességesen megfésülködni sem tud.. Pedig nem ő változott, hanem a mi viszonyulásunk hozzá..

A helyiek ekkor már nem felszabadultnak és életvidámnak tűnnek – mint az első szakaszban – hanem kifejezetten kulturálatlannak, gátlástalannak. Más országokban, az elsőre korrektnek, megbízhatónak, kiszámíthatónak, kulturáltnak tartott helyiek hirtelen hideggé, zárkózottá, távolságtartóvá válnak a szemünkben.

Sokan ilyenkor hanyatt-homlok hazamenekülnek, vagy legalábbis legszívesebben ezt tennék. (Ahogy a szerelem kezdeti lángolása után, első reakcióként rögtön szakítani akarnának..) Ha maradnak, kifejezetten keresik honfitársaik társaságát, akikkel azonos cipőben – azonos szakaszban – járnak. Velük legalább együtt lehet szörnyülködni a helyiek furcsaságán, és nosztalgiázni a haza iránt. A magunk mögött hagyott otthon ugyanis ebben a szakaszban természetesen erősen felértékelődik a szemünkben, szinte csak a szépre, jóra emlékezünk. Ilyenkor tör rá sokakra a legerősebben a honvágy érzése is, amivel nehéz megküzdeni.

Erős lehet a bizonytalanság, tanácstalanság és megjelenhet a szorongás, elszigeteltség érzése is. Jellemző erre az időszakra a harag, ingerültség, sőt akár a depresszió is. Ilyenkor mindenképp érdemes segítséget kérni és végiggondolni: „Ha az egyik nap gyönyörű a világ, a másik nap barátságtalan – a különbség én vagyok.”

Ez a szakasz törvényszerűen eljön minden külföldre költöző életében, azonban van, akinél rendkívül rövid idő alatt lezajlik.

Még ebben a szakaszban sem ajánlott komoly, nehezen visszafordítható döntéseket hozni, mivel egyáltalán nem biztos, hogy a következő szakaszba lépve ugyanezek a döntések születnének.

 

A harmadik fázis az alkalmazkodás szakasza.

Ez az időszak az elfogadásról szól. Ekkor már reálisabb képünk van a helyről, mélyebb ismereteink a kultúráról, a szokásokról, az emberek mentalitásáról.

Tisztábban látjuk az előnyöket és a hátrányokat. Már sokkal kevésbé torzított az észlelésünk. Természetesen a világ észlelése mindig torzított, szűrt valamilyen mértékben, az észleléseink elé helyezett szűrőink miatt. Egyszerűen figyelmen kívül hagyunk, általánosítunk és torzítunk bizonyos információkat. Hogy milyenek a szűrőink, azaz milyennek látjuk a világot: ez függ meggyőződéseinktől, céljainktól, személyiségünktől, képességeinktől, környezetünktől.

Ez a szakasz az előzőhöz képest lényegesen nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, komolyabb érzelmi viharoktól mentes. Ebben az időszakban a legkifejezettebb a személyiségfejlődés. Ennek legfontosabb területei: az önbizalom, az önállóság és függetlenség, a személyes határvonalak meghúzásának, megtartásának képessége, valamint az intim kapcsolatok kialakításának képessége.

 

Ebben a szakaszban merülhet fel először reálisan a kérdés: „Menjek vagy maradjak?”

Nyilván minden esetben több érvet fel lehet sorakoztatni pro és kontra. Lehet érvelni és ellen érvelni. Nyilván a különböző érvek más és mást súlyt kapnak különböző embereknél. Hiszen mások a céljaink, más az értékrendünk, ezért mások a szempontjaink és a számunkra valóban fontos dolgok is. Ha nehéz a döntés, érdemes elsőként a célokat és a bennünket vezérlő értékeket tisztázni. Ez a külföldön töltött évek során sokat változhat, vagy más esetekben letisztulhat.

Meg lehet próbálni a mérleg két serpenyőjébe pakolni az érveket a maradás mellett és az érveket a hazaköltözés mellett.. Én azonban úgy gondolom, és azt tapasztalom, hogy az igazán jó döntések nem fejből, hanem „gyomorból” születnek. „Nem szívből, hanem gyomorból???” – kérdezhetnétek. Igen, gyomorból. Elmondom, mire gondolok: Ha az ember elképzeli mindkét alternatíva megvalósulását, mintha itt és most történne, mintegy belehelyezkedve egymás után mindkét lehetséges jövőképbe, és figyel a közben felmerülő testi érzéseire, észreveszi, hogy a gyomra minden esetben jelezni fog. A testünk megbízhatóan jelzi, ha valami igazán vonzó, jó nekünk, vagy épp ellenkezőleg, ha valamit célszerű lenne elkerülni. Hiszen a testünk nem csak a tudatos, számításba vehető, hanem a tudattalan érzéseinkre, késztetéseinkre is reagál. Ha bármelyik alternatíva esetén negatív választ kapunk, érdemes ennek okát feltérképezni – akár segítséggel. Lehetséges, hogy az okok kiküszöbölhetők, tudattalan félelmünk feloldható.

Bárhogy döntünk végül, ebben a szakaszban van a leginkább esélyünk arra, hogy egy megalapozott döntést hozzunk.

 

A negyedik fázis a Beilleszkedés – Asszimiláció szakasza.

Ez az utolsó szakasz a sokkal mélyebb beilleszkedést jelenti, éppen ezért viszonylag kevesen jutnak el ide. Ekkor az ember már túl van a dilemmáin, végleges döntést hozott a maradás mellett, teljesen otthonosan mozog az új kultúrában. Sikeresen megtalálta az egyensúlyt régi és új otthona, kultúrája között.

 

Schrammel Ivett pszichológus