Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az önbeteljesítő jóslat

Pauljucsák Péter képe
Ellenőrzött szakember

 

 

 

Az önbeteljesítő jóslat egy beállítódás, egy előzetes várakozás, ami egyrészt befolyásolja a személy észlelését, hogy ő hogyan tapasztalja a dolgokat, másrészt a célszemély irányában tanúsított viselkedését is. Ennek következtében a VÁRT IRÁNYBAN mozdul el az ÉSZLELT SZEMÉLY viselkedése.

 

ROSENTHAL és JACOBSON (1968) egy általános iskolában végzett teszttel demonstrálták ezt a jelenséget. Egy IQ-teszt eredménye kapcsán úgy tájékoztatták a tanárokat, hogy a gyerekek közt vannak olyanok, akik remek képességűek, és nagy fejlődés várható náluk. Ez nem volt igaz, ugyanis az említett gyerekeket véletlenszerűen választották ki, és teljesen átlagos képességűek voltak. Nyolc hónappal később ezek a gyerekek nemcsak jobb jegyeket kaptak, hanem JOBB EREDMÉNYT is értek el egy következő IQ-teszten, mint a többiek. Valójában a tanárok kezdtek hozzájuk máshogy viszonyulni, kedvezőbb légkörrel, több visszajelzéssel, több kihívást jelentő feladattal. A megkülönböztetés miatt a gyerekek beváltották a jóslatot.

 

Snyder és munkatársai (1977) vizsgálatában férfi főiskolás hallgatóknak kellett telefonon felhívniuk egy lányt, akiről egy dossziét kaptak. A férfiak fele olyan dossziét kapott, amiben volt egy fénykép egy feltűnően szép lányról. A férfiak másik fele egy átlagos külsejű lányt látott az anyagban. Miután rögzítették a telefonbeszélgetéseket, hallható volt, hogy a „vonzó lánnyal” jóval kedvesebben viselkedtek. Ami viszont ennél sokkal érdekesebb eredmény, hogy független megítélők szerint, akik a beszélgetés anyagát elemezték, barátságosabbnak és kedvesebbnek ítélték a SZÉPNEK TARTOTT LÁNYT is, mint azt, akiről azt hitték, átlagos. A férfi hallgatók előzetes beállítódása tehát megváltoztatta a célszemély viselkedését.

 

A másokkal szembeni beállítódásaink, a viszonyunk hozzájuk nagyban befolyásolja, hogy MÁSOK HOGYAN „VISELKEDNEK” VELÜNK, hogyan reagálnak ránk. Az önbeteljesítő jóslat tudományosan bizonyított, valós tényező, amit nem érdemes figyelmen kívül hagynunk.

 

 

Felhasznált forrás:

Oláh Attila, Bugán Antal: Fejezetek a pszichológia alapterületeiből