Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az ellopott gyermekkor

Csiby Ágnes képe
Ellenőrzött szakember

Hanna 12 éves, értelmes kislány, négyes-ötös tanuló, szívesen beszélget az iskolában óra alatt is. Délután, tanulás után szeret számítógépes játékokkal játszani, de könyveket is szívesen olvas vagy találkozik a barátnőivel. Azaz találkozna, játszana, olvasna, ha lenne rá ideje. De nincs. Amióta megszületett a kistestvére, gyakran kell vigyáznia rá, vagy amíg édesanyja a kicsivel játszik, szoptatja, vagy tisztába teszi, Hanna megy bevásárolni a közeli boltba, és nemhogy besegít a házimunkába, de nagy részét ő végzi el, hogy anyukája nyugodtan foglalkozhasson a kistestvérével.

Balázs 9 éves, korábban élénk, csintalan gyerek volt, barátaival sokat biciklizett, gördeszkázott, néha a szomszédok kutyáit bosszantották. De ez egy ideje megváltozott. Édesapja ágyhoz kötött, súlyos beteg lett. Azóta Balázs sokat segít édesapja ápolásában. Gondoskodik arról, hogy időben bevegye a gyógyszerét, összekészíti az apuka reggelijét, ha kell, kicseréli az ágyneműjét vagy egyszerűen „csak” vigyáz édesapjára, amíg édesanyja távol van.

„Kis szülők”

Hanna, Balázs és a hozzájuk hasonlóak a parentifikált, „szülői” gyerekek, akiket a családban szülői felelősség terhel. Nem gyermeki életüket élik, hanem helyette testvérükre vigyáznak, beteget ápolnak, takarítanak, bevásárolnak, de az is lehet, hogy egyszerűbb munkákkal pénzt keresnek, amit hazaadnak a szülőknek. Itt ne annyi házi munkára gondoljunk, ami kifejezetten jót tesz egy gyermeknek és segít abban, hogy felnőttként önállóan tudjon háztartást vezetni, hanem annyi munkára, ami mellett már nem marad ideje gyermeknek lenni. Ezt nevezi a szakirodalom „instrumentális parentifikációnak”.

A gyermekkor „ellopásának” másik válfaja az érzelmi parentifikáció, amikor a gyermek válik a pl. válás miatt sértett, vagy szomorú szülő állandó vigasztalójává, vagy a vitában álló szülők közötti közvetítővé. Anyáknál gyakoribb a gyermek ilyen jellegű, érzelmi kihasználása. Szintén érzelmi parentifikáció a gyermekkel szembeni szexuális visszaélés, bántalmazás. A parentifikáció úgy is megnyilvánulhat, hogy a gyermek úgy érzi, hogy a szülei nem ismerik el az otthon nyújtott segítségét, kihasználják, nem értik meg őt.

Ezekben a helyzetekben a gyermek – szerepe szerint - szülőjének szülőjévé vagy házastársává válik, ő gondoskodik a szülőről vagy ápolja, barátja, bizalmasa lesz, ő hoz döntéseket a szülő helyett, vagy testvérei „szülőjévé” válik. A szülők hajlamosabbak a leánygyermeküket parentifikálni, mint a fiukat.

A parentifikáció - kisebb-nagyobb mértékben – előfordulhat bármely családban, de gyakrabban alakul ki alkoholista, vagy beteg, továbbá elvált szülők gyermekeinél, vagy amikor a házastársak között a konfliktusok állandósultak. Amikor azonban az elvált szülő új párt talál, már kevésbé hagyatkozik gyermeke támogatására.

Milyen a parentifikált gyermek?

Mivel az ilyen szülő nem fogékony gyermeke szükségleteinek megértésére, befogadására, visszatükrözésére, a parentifikáció megakadályozza gyermekét abban, hogy kifejlessze az érzelmek befogadásának és kimutatásának fontos képességét. Ez érzelmi és szomatikus, azaz testi tünetekben mutatkozó, idegrendszeri eredetű problémákhoz is vezethet.

A gyermek gyakran bűnbaknak érzi magát egy ilyen családban és mindent megtesz azért, hogy szülei, szülője kedvében járjon. Úgy érzi, hogy ő más, mint a többiek, elhanyagoltnak, elszigeteltnek érzi magát. Általában nem beszél a helyzetéről az iskolában vagy idegeneknek, mert attól fél, hogy esetleg elszakíthatják a szülőjétől.

Ez a helyzet oda vezethet, hogy a gyerek fél a jövőtől, fél attól, hogy ő is abban a betegségben fog szenvedni, mint anyja vagy apja. Nehezen barátkozik, a családon belül keveset kommunikál a problémákról, a betegségről, a helyzetről, amely a „szerepcsere” kialakulásához vezetett.

Milyen felnőtt lesz a parentifikált gyermek?

Felnőttként hajlamos a szégyenérzetre, ami abból fakad, hogy gyerekkorában nem tudta kielégíteni szülője, szülei túlzott elvárásait. A parentifikáció felnőtt korban társfüggőséghez vezethet, vagy kialakulhat az igény, hogy környezetét állandóan kontrollálja. A többi felnőttről ugyanúgy gondoskodni akar, mint ahogy gyermekkorában a szüleiről. A parentifikáció hatása megnyilvánulhat számos olyan rövidtávú intim kapcsolatban, amelyben a személy szintén a gondoskodó szerepét tölti be, de akár korai házasságkötéshez is vezethet, az otthoni helyzetből menekülésképpen. A parentifikált gyermek felnőttként nem véletlenül választ olyan partnert magának, akinek hasonló gondoskodást nyújthat, mint gyermekkorában a szülőjének, azonban a szülő iránt érzett empátiája nem mindig jelenik meg felnőtt kapcsolataiban. Gyakran az anyához való kötődés olyan erőssé válik, hogy megakadályozza a személyt abban, hogy a családon kívül létesítsen kapcsolatokat vagy felnőttként intim kapcsolata legyen. Az ilyen gyermek felnőttként úgy érezhet, hogy törődést csakis önmagától kaphat, mástól nem, hiszen gyermekként sem nyújtott neki érzelmi törődést senki. A törődés iránti igényét elnyomja, de az csillapíthatatlanul megmarad.

A parentifikáció felnőttkori következményei lehetnek depresszió, félelmek, fóbiák és különféle szomatikus panaszok, mivel a gyermekkori élmények nem alakítanak ki olyan megküzdési stratégiákat, amelyek felnőttként segítenének a félelmek és a szomatizáció ellen.

A minta gyakran generációról generációra száll. A szülő szeretne ellentételezést kapni a gyerekkorában elszenvedett veszteségeiért és az akkor kimaradt törődést felnőtt korában gyermekétől ugyanúgy elvárja, ahogy annak idején őtőle elvárták. A gyermek érzelmi kötődése a szülőjéhez természetes, de annak egyensúlyban kell lennie azzal a törődéssel, amit a gyermek szülőjétől kap.

Csiby Ágnes pszichológus

Ha tetszett az írás, kérlek, „lájkold” és vagy oszd meg ismerőseiddel.