Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az elfogadás ereje

Harsányi Kata képe
Ellenőrzött szakember

A pszichológia egyik legnagyobb paradigmaváltása a humanisztikus irányzat megjelenése volt. Carl Rogers, az irányzat legismertebb képviselője, hitte, hogy minden ember kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkezik. A segítő feladata nem más, mint empatizálni vele, hitelesen jelen lenni a terápiás térben, és teljes egészében elfogadni a klienst. 

Ez a feltétel nélküli elfogadás a mai napig a segítő kapcsolatok alapja, de ugyanígy megfigyelhető a szülő és a gyermek kapcsolatában is. Emlékeinkből, személyes tapasztalatainkból tudhatjuk, milyen hatalmas erő rejlik abban, ha elfogadva érezzük magunkat. Az elfogadás segít a kiegyensúlyozott élet elérésében és az önfejlesztésben is, így hozzájárul az elégedettséghez.

Önmagunk elfogadása persze a legtöbb esetben nem megy egyik napról a másikra, de néhány apró szempontot figyelembe véve már ma is elkezdhetjük ezt a munkát.

Jó, ha tudjuk, hogy az elfogadás gondoskodó attitűdöt vált ki belőlünk. Ha elfogadom a másikat teljes valójában, akkor képes leszek jogosnak tartani az igényeit. Ez az erőszakmentes kommunikáció alapja. (Például ha elfogadom, hogy a párom stressz helyzetben döntésképtelen, akkor nagy eséllyel a düh és a sürgetés helyett empátiával és megnyugtatással fordulok majd felé.) 

Amikor másokról gondoskodunk, saját magunkra is figyelünk, hiszen beleképzeljük magunkat az adott helyzetbe: Mi esne jól ilyenkor? Mi az, ami nekem segítene, de talán neki nem?

Amikor megpróbálunk a másik fejével gondolkodni (mentalizálunk) természetesen a saját tapasztalatainkra építünk. Így előfordulhat az is, hogy mellényúlunk, és nem a legmegfelelőbb választ adjuk a helyzetre (pl. nem vagyunk tisztában a másik fél kulturális szokásaival, nem ismerjük az értékrendjét). Ami segíthet a “finomhangolásban” az az őszinteség. Kérjünk és adjunk visszajelzést. Ez nem csak az együttműködést segíti a felek között, hanem az önfejlesztéshez is elengedhetetlen.

Önmagunk elfogadása és fejlesztése tehát kapcsolatokon keresztül is történhet. Választhatunk magunk mellé egy segítőt, értékelhetjük kapcsolatainkat, inspirálhatnak minket barátok... Ugyanakkor az őszinteség erejét saját magunkkal szemben is alkalmazhatjuk. Az alábbiakban néhány egyszerű gyakorlatot mutatok be:

  • Forduljunk egy kicsit befelé, és vegyük sorra, mik azok a tulajdonságok, amikre büszkék vagyunk! Ezeket érdemes lehet egy jól látható helyre felírni, hogy minden nap figyelmet kapjanak.
  • Nagyon hatékony lehet konkrét megerősítő üzeneteket írni magunknak, hiszen ezek a nehéz helyzetekben is muníciót adnak. Például: “Mindenki hibázhat” vagy “Ha mindig ugyanazt teszed, ne várd, hogy más legyen az eredmény”.
  • Tudatostsuk magunkban az érzelmeinket és fogadjuk el őket! Rajzolhatunk érzelem-szivárványt, írhatunk naplót, kollázsolhatunk… az eszköztár szinte végtelen. Ami a legfontosabb, bármilyen megközelítést is alkalmazunk: legyünk nyitottak önmagunkra és ne cenzúrázzuk a gondolatainkat!