Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az életközépi válságról

Bogdán Brigitta képe
Ellenőrzött szakember

Bizonyára mindannyiunk szűkebb-tágabb környezetében előfordult már olyan eset, amikor azt láttuk, hogy ismerősünk kb. 35-50 éves kora környékén gondolt egy hatalmasat, és hirtelen teljesen más munkába kezdett, kilépett a látszólag jól működő házasságából, új, veszélyes hobbikba, extrém sportokba kezdett, nyitni kezdett művészi tevékenységek vagy éppen a spiritualitás felé.

A fiatal felnőttkor feladatainak teljesítése (társadalomba való beilleszkedés, családalaptás, hivatás megtalálása) után az életközép idején teljesen más feladatok kerülnek előtérbe (Erikson szerint itt a kreativitás és stagnálás között való egyensúlyozás a fő életfeladat), és sokunk számára ez egyet jelenthet a céltalansággal, kiüresedettség érzésével.
Az életközépi válság az életszakaszváltások krízisei közé sorolható, és a magasabban képzettek krízise: a megteremtett biztonságos egzisztenciális helyzetben már érezhetjük azt, hogy mindent elértünk amit el lehetett, viszont a fogyasztói társadalom által kínált és a tömegkommunikáció által közvetített lehetőségek még erősebb vágyakozást kelthetnek egy még kiteljesedettebb, még boldogabb életre.
Az érdeklődés az extrém sportok, kockázatkeresés, szerencsejátékok felé fordulhat, és az alkotókészség iránti igény megnövekedése és a kiégettség tünetei egyaránt jelentkezhetnek. Ilyenkor még van idő az újrakezdésre, viszont teljes értékű (lassabb folyamat során megvalósuló) váltásra már aligha, ezért a „most vagy soha” helyzet állhat elő. A kapuzárási pániktól mindenképpen szükséges megkülönböztetni az életközépi válságot, hiszen a kapuzárási pánik esetben a váltás lehetősége már nem adott, csupán a kísértés van meg, de az életközépen még látszólag minden újrakezdhető.

Sajnos az a tény, hogy sokan külső-belső okok miatt túl sok kompromisszumot kötünk az életben és nem harcoljuk ki a jogainkat, boldogságunkat: pl. nem találjuk meg hivatásunkat, és akár a párkapcsolatban is elnyomva érezzük magunkat – ezáltal egy idő után úgy érezzük, hogy a ránk rakódó elvárások terhe alól nem áll módunkban kilépni, melyek azonban akadályoznak bennünket a saját magunk megvalósításában.
A munkahelyen szinte „rabszolgaként” mások álmait valósítjuk meg, miközben a főnök megmondja a tutit, a párunk pedig nem néz már fel ránk annyira, mint egykor tette. Az életünk „kispolgárivá”, unalmassá válik. A fő kérdések: Ki tudja, hogy mennyi időm van még? Vajon tényleg csak ennyi az egész élet? Mit tehetnék még bele?

A látszólag hirtelen és meglepő lépés mögött mindig erős indokok állnak, az elnyomottság érzését egy ideig bírja az ember, de aztán minden borul. Az óriási feszültségtől való megszabadulás és annak érzete, hogy a kontrollt ismét a kezünkbe vettük, egy időre óriási felszabadultságot okoz. Annak tudata, hogy mi irányítjuk az életünket, és annak tapasztalata, hogy bizony meg lehet és meg szabad tenni dolgokat a boldogulásunkért, pozitív hatással lehetnek a személyiségünkre, melyből sokat profitálhatunk. Azonban az, hogy hirtelen párt váltottunk, még nem jelenti azt, hogy az új kapcsolat tökéletesen fog működni, és nem követjük el benne ugyanazokat a hibákat, hiszen a régi kapcsolat problémáit sem oldottuk meg. És az sem biztos, hogy miután a munkahelyünkön felrúgtunk mindent, az új vállalkozás beindítása után igazán eljön a kánaán, hiszen a gyors váltás miatt lehet, hogy nem fejlődtek ki olyan fontos készségek és erősségek, melyekre egyébként nagy szükség lenne. És az is előfordult már nem egyszer, hogy a vállalkozásépítésre ráment a párkapcsolat, abban az esetben ha a figyelmi fókuszt 100%-osan a vállalkozás kapta.

Jóval könnyebb lehet az önmegvalósítás, ha nem kell végigjárni ezt az utat, és az életünk nem 100%-ban a másoknak való megfelelésen és a komromisszumkötésen alapul. Természetesen szükség van kompromisszukra is, de mellette mindig érdemes és szükséges is keresni a számunkra legoptimálisabb megoldást az életünk minden területén, hogy elégedettek lehessünk. Nem kell nekünk is ugyanazon sémák szerint leélni az életünket mint mindenki másnak, ha úgy érezzük, hogy számunkra az kevés. Folyamatosan képezhetjük magunkat, főállás mellett kiépíthetjük a saját „birodalmunkat” egy olyan területen, amely feltölt és akár később profitot hoz – és netán majd egy saját vállalkozás alapja lehet.
Ehhez hasonlóan egy párkapcsolatban is kifejezhetjük – és ki is szükséges fejezni – az igényeinket, hogy minél inkább magunkának érezzük azt – és ha megküzdünk érte, akkor azzal a saját személyiségünk is (és a párunké is) fejlődik, érettebbek leszünk.
Tehát az önmegvalósításnak jóval harmonikusabb módjai is vannak, mint az életközépen ráébredni arra, hogy „még nem is éltem és mostmár kellene”. A lényeg a tudatosság és a boldogságunk folyamatos követése, megélése, életünk kézben tartása!

De az sem gond, ha benne vagyunk a „most vagy soha” érzésben, „öntudatra ébredésünket” ugyanis kreatív krízisként arra is felhasználhatjuk, hogy konstruktív irányba tereljük a felébredt energiáinkat, hiszen változtatni, teljesebbé válni soha nem késő, a személyiségfejlődésünket tekintve pedig minden életkorban üdvözlendő. A változtatásokhoz pedig nem feltétlenül szükséges eldobni az előző életünket, rádöbbenhetünk arra, hogy a mennyi potenciál van még az elhanyagolt területeken vagy az eddig meg nem élt, elfojtott tehetségeink, képességeink területén, és arra, hogy a különböző területekbe pedig még mennyi minden tehető bele és mennyi minden hozható még ki az életünkből!

 

Írta:
Bogdán Brigitta
pszichológus, coach