Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az életközepi válság, mint lehetőség

Bende Katalin képe
Ellenőrzött szakember

Az életkor előrehaladtával jó esetben kialakul/kibontakozik az önreflexió, az önmagunkra: érzelmeinkre, gondolkodásunkra, tetteinkre, motivációnkra való rálátás képessége. Ez gyakran a 40. életév táján következik be.

Egzisztenciális krízisbe kerülve, magunktól eltávolodva rátekintünk az életünkre. Azt kérdezzük ilyenkor: „Hogyan tudok beavatkozni, hogy jobb legyen az életem?”

Életünk vertikális dimenziója megnyílhat magától, vagy akár események is rádöbbenthetnek arra, hogy köztünk és a halál között nincs semmi. Megváltozhat a gondolkodásmódunk,

filozofikus gondolatok jönnek. Ez a folyamat egy önmagunkon, énünkön túlemelkedő – önmegvalósító, önmeghaladó – pályán zajlik.

További kérdések lehetnek ilyenkor önmagunkhoz:

- Hogy gondolkodok erről a világról?

- Hogy élek tovább?

- Mit hagyok hátra?

- Mit szeretnék még megvalósítani?

- Mit mulasztottam el?

 

Watzlawick (1990) szerint a válság idején a valódi változás az, amikor a problémát átértelmezzük, átkeretezzük, és megnézzük miről is szól valójában. De ha egy kitűzött cél utópikus (pl. a boldog családi élet), akkor az elérésére való képtelenség csökkenti az önértékelést, s már kitűzése megteremti azt a helyzetet, mely a célkitűző alkalmatlanságát teszi felelőssé az el nem éréséért. Szerinte utópiaszindróma, amikor a személy azt érzi, hogy a problémáira egy megoldás van, mely megváltoztatja a helyzetét.

Az életközepi válság következményeit eddig úgy írták le, mint amit nagyfokú krízis, gyász, és veszteség-élmény jellemez, de magában foglalja a növekedés és a kiteljesedés lehetőségét is, ami maximálisan igénybe veszi az alkalmazkodóképességet is. Ilyenkor lehetetlen tovább úgy élni, mint a krízis megelőzéséig. Az elválást mindig veszteségként éljük meg, jobb esetben azonban a nyereség érzésével párosulva. A legmélyebb összeomlásban is van egy fontos tényező: mozgósítják belső erőinket és pozitív változásokra is indítanak, az új életünk örömtelibb, izgalmasabb lehet. (Kast, 2012)

A válsághelyzet valamely korábbi, viszonylagos egyensúlyi állapot felborulását jelenti, ez magában hordozza egy új egyensúlyi állapot elérésének lehetőségét, vagyis lehetőség a változásra (kreatív krízis). A válság sikeres megoldása, a krízisből kivezető út lehet szublimációs lehetőség is, amikor a személy késztetései új, szociálisan értékes célok felé irányul, mint egy művészeti alkotás, vagy megváltozott intellektuális érdeklődés. A feldolgozás egy más útja lehet a behelyettesítő (kompenzáló) cselekvés is, mint öngyógyítási kísérlet, amikor a krízist átélt személyt az egyéni életén túlmutató aktivitás mozgatja, energiáját felhasználva művészi alkotóvá vagy gyógyító személlyé válhat. Ilyenkor a személy a passzívan átélt szenvedést tudatosan aktív cselekvésbe és gondolkodásba fordítja. (Bakó, 2005)

A krízishelyzet mindig lehetőséget is jelenthet, amennyiben sikeres megoldása gazdagíthatja az egyén probléma-megoldási készletét, készségeit, és hozzásegítheti, hogy az aktuális helyzetmegoldáson túl a jövőben előforduló krízishelyzetekkel is sikeresen birkózzék meg. Ha sikerül megtalálni azokat a megoldásokat, amik előre visznek, segítenek, akkor az ember élete gyógyul, gazdagszik és érik. Ha nem sikerül, akkor benne marad a krízisben, amelyből egyre nehezebb lesz kiutat találni (Pilling, 2003).

 

Az életközépi válság során gondolataink arra irányulnak, hogy valami kis jelet kellene hagyni magunk után. A vertikális dimenzió egyre több tartalommal telik meg. Jellemző például, hogy sokan 40 év felett adakozóvá válnak. Egyre inkább „transzperszonális leszek”, azaz meghaladom önmagamat, és egyre fontosabbá válik a másik személy is. Kiderülnek, milyen dolgok lesznek fontosak az életben, pl. hogy kinek adjuk az időnket. A másik személy és önmagunk is egyre fontosabbá válik a világunkban.

Avagy kinyithatjuk magunkban a hit tartományát, spirituális emberré válhatunk.