Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az AIDS világnap margójára…

Jámbor Krisztián képe
Ellenőrzött szakember

Múlt hétvégén, pontosabban december 1-jén volt az AIDS elleni világnap, méghozzá idén 30. alkalommal, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988 óta tartja ekkor hivatalos megemlékezését. Úgy gondolom, azért is fontos egy egész bejegyzést szentelni ennek a témának, mert igen sokrétű területről beszélünk, amelynek számos pszichológiai vonatkozása van. Világszerte 37 millió ember él HIV-fertőzéssel, hazánkban mintegy 4 ezer ember érintett az ÁNTSZ és a WHO adatai szerint.

Sajnos globális viszonylatban növekvő a tendencia, és vannak, akik a szűrés hiánya miatt nincsenek tisztában pozitív státuszukkal, így gyakran már csak akkor kerülnek be az ellátórendszerbe, amikor az AIDS szakaszába léptek. Először is, rendkívül fontos, hogy kellően tisztában legyünk az alapfogalmakkal, valamint számos tévhitet eloszlassunk annak érdekében, hogy pár december 1-je múlva már másképp gondolkozzon a többség a HIV/AIDS témakört illetően, akár ne kelljen külön világnapot tartanunk ahhoz, hogy éreztessük a támogatásunkat és a téma fontosságát.

Mi is pontosan a HIV és mi az AIDS?

Annak ellenére, hogy már évtizedek óta ismerjük a vírust, sokan nem tudják, mi a különbség a HIV és az AIDS között. A HIV szó magára a vírusra utal, tehát az emberi immunhiány-előidéző kórokozóra, az AIDS pedig a HIV által okozott betegség, a szerzett immunhiányos tünetegyüttes. Tehát a HIV-re inkább, mint egy hosszú ideig fennálló állapotra, míg az AIDS-re ennek az állapotnak a végstádiumaként tekinthetünk.

Melyek a leggyakoribb tévhitek, amelyek a HIV/AIDS problémakört érintik (akár fertőzöttek, akár nem fertőzöttek részéről)?

  • A HIV-fertőzés halálos: HAMIS, hiszen önmagában a vírusfertőzésbe senki nem hal bele, csupán az infekció és nem megfelelő kezelés hatására kialakuló AIDS-be (pontosabban az ennek során kialakuló szövődményekbe, betegségekbe, mint például: rákos elváltozás, Kaposi-szarkóma, TBC, tüdőgyulladás és még sorolhatnánk). A mai gyógyszeres kezeléseknek köszönhetően (hazánkban is TB által támogatott) a betegek számára csaknem olyan életminőség és élethossz biztosítható, mint az egészséges társaiknak.
  • A HIV-fertőzés csak melegeket érint: HAMIS, hasonlóan bármely fertőzéshez és a legtöbb betegséghez, itt sem beszélhetünk egy exkluzív célpopulációról, tehát a vírus nem válogat nem, kor, szexuális irányultság és gazdasági státusz alapján (elég csak, ha híres HIV-fertőzöttekre gondolunk, mint Freddie Mercury, Charlie Sheen, Magic Johnson). Mégis mi lehet az oka annak, hogy az emberek többsége mégis homoszexuálisokat érintő betegségként tekint erre a betegségre? Egyrészt, az emberek egy promiszkuisabb (szexpartnereit gyakrabban váltogató) csoportként tekintenek a meleg társadalomra, ezáltal rizikócsoportnak minősül a betegséget tekintve (valamint az anális szex által is könnyebben terjed a vírus, amely ennél a csoportnál gyakoribb). Másfelől, nem tudhatjuk, hogy ha a 80-as évek USA-jaban ha az első fertőzöttek nem a homoszexuális férfiak közül kerülnek az első fertőzöttekki, és nem övezi az egészet akkora médiafigyelem, akkor hogyan alakult volna a társadalom vélekedése a témáról (stigmatizált csoport tovább stigmatizálása).
  • A beteg képes fertőzni csókkal és érintéssel, tehát veszélyes a környezetére: HAMIS, hiszen a vírus továbbadása/terjedése közvetítő testnedvekkel és váladékokkal lehetséges (ondó, vér, anyatej, hüvelyváladék). Ugyan a nyálban is jelen van a kórokozó, azonban veszélyt ez csak akkor jelenthet, ha az egészséges partner szájában nagy fekély, vagy komoly ínyvérzés észlelhető. Ezenkívül nem terjed a vírus rovarcsípéssel sem. Csak az olyan eszközök közös használata kerülendő a fertőzöttel, mint például a borotva, körömcsipesz, fogkefe.
  • HIV-pozitív státusszal nem lehetséges a gyermekvállalás: HAMIS, hiszen a modern orvoslásnak köszönhetően léteznek eljárások, amik lehetővé teszik a gyermekvállalást anélkül, hogy a magzat megfertőződne. Teljesen biztos módszer még nincsen, azonban rendkívül jók a kilátások.
  • HIV-fertőzött pároknak nem kell törődnie a vírus elleni védekezéssel: HAMIS, hiszen a HIV vírusnak is számos törzse van, így lehetséges a felülfertőződés, ami jelentősen megnehezíti a terápiát. Emellett fennáll a vírusmutáció veszélye is. Ugyanúgy fontos a megfelelő védekezés, hiszen sem étrendkiegészítőkkel, sem vitaminokkal nem lehet védekezni a fertőzés ellen. Egészséges partner esetén is vannak újabb, preventív eljárások (pl. PREP), amelyek lehetővé teszik a biztonságos együttléteket.
  • A fogamzásgátló tabletták a HIV-fertőzés ellen is védenek: HAMIS, és nagyon veszélyes tévhit, hiszen egyedülcsupán az óvszerhasználat véd képes védelmet nyújtani nem csak aa nemkívánt terhességtől, hanem a HIV-fertőzéstől is ellen is, mivel fizikai akadályt szab a vírusátvitelnek.

 

Az imént részletezett pontok alapján kijelenthetjük, hogy napjainkban inkább tekinthetünk krónikus betegségként/állapotként a HIV-re, mint halálos kórra, ami rengeteg szenvedéssel jár. Többek között ezért is nagyon fontos a megfelelő pszichoedukáció, mind társadalmi, mind egyéni szinten. Azzal, hogy több információval rendelkezünk a témában, tudatosabbá válunk, eljárunk évente szűrésre, hozzájárulunk a fertőzés terjedésének megfékezéséhez. Köztudott, hogy az egészségügyi ellátórendszernek is egyszerűbb a betegségmegelőzést (prevenció) támogatni, mint a fertőzéseket kezelni (intervenció). Emellett nélkülözhetetlen, hogy gyógyíthatatlan fertőzés lévén a HIV-pozitív személyek megfelelő támogatottságban részesüljenek. A fertőzés tényén változtatni sajnos már nem lehet, azonban a megfelelő életminőség kialakítása együttesen az egyén és a társadalom feladata.

Számtalan kutatás eredménye igazolta már, hogy a megfelelő társas támogatottság pszichológiai és fizikai jól-létet, valamint jobb immunmutatókat és immunműködést eredményez. Ha valaki szembesül a fertőzés tényével, teljesen érthető a diagnózisnak a traumatizáló-katasztrofizáló hatása, a veszteségélmény igen erősen hat. Fel kell dolgozni, hogy a testének a működése megváltozik, és fel kell készülnie az ezzel járó stigmatizációra. Lényeges, hogy megfelelően informálva szemléltessük, hogyan is lehet fennttartani a kiváló minőségű életszínvonalat, miként élhet „normális” életet. Belső motiváltságot kell elérnünk a sokkhatás ellenére, azt, hogy terápiahű (adherens) legyen, hiszen élethosszig tartó, nagyon szoros együttműködés szükséges a kezelőorvosokkal a hatékony kezelés érdekében. Összességében tehát az a feladatunk, hogy elérjük, hogy az adott személy saját HIV-státuszára is megváltozott állapontként, és ne halálos ítéletként tekintsen, ebben pedig mi is felelősek vagyunk: mi, az orvosok és pszichológusok, mi, a hozzátartozók, mi, a barátok, mi, a betegek és mi, a társadalom.

Hasznos linkek, statisztikák:

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/hivaids/HIV_adatok/HIV_2018_III_ne

http://www.who.int/hiv/data/en/