Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Anna Freud és a védekező mechanizmusok

Hollósy-Vadász Gábor képe
Ellenőrzött szakember

Thorne és Henley (2000) szerint Anna Freud Sigmund Freud lánya (1895 – 1982) eleinte apját segítette pl. iratait felolvasta, majd elméleteit továbbfejlesztette és kiegészítette azokat. Apjával rendszeresen járt pszichoanalitikus összejövetelekre, ahol fokozatosan ismerkedett meg a pszichoanalízissel. 1922-ben a Bécsi Pszichoanalitikus Társaság tagja lett.  

Thorne és Henley (2000) szerint Anna Freud kutatási területe a gyermek analízis volt. Nézetei szerint a gyermekek nem képesek a felnőttekhez hasonló indulatáttételre, ezért velük való munka során nem használható eredményesen a felnőttekre adaptált klasszikus pszichoanalízis. Munkáiban jelentős hangsúlyt helyezett az egó védekező funkcióira.

Thorne és Henley (2000) szerint a védekező mechanizmusok: az egó által használt folyamatók, melyekkel az egó védi saját magát az id és a szupergó közötti konfliktus során. Anna Freud az alábbi védekező mechanizmusokat különítette el: 1) az elfojtás, melynek a feladata, hogy az elfogadhatatlan elemeket (pl. emlékek, gondolatok, impulzusók) a tudatból eltávolítsa és áttegye a tudattalanba, illetve ott is tartsa azokat. Ez a folyamat jelentős mentális energiát igényel. Erre példa: azon személyek nevének az elfelejtése, akikhez rossz élmények kapcsolódnak. 2) regresszió: traumatikus élmény hatására a psziché visszaesik egy korábbi fejlettségi állapotra. Pl. az iskolás gyermek bölcsődés korra jellemző viselkedési formákat produkál. 3) a racionalizáció során az egó a kudarcokra és a negatív élményekre próbál meg ésszerű, de hamis magyarázatot találni. Pl: iskolában szerzett rossz jegyet nem arra fogjuk, hogy nem készültünk eleget, hanem arra, hogy a tanár direkt akart nekünk rossz jegyet adni, pedig tudjuk belül, hogy ez nem igaz. 4) a projekció során a saját érzelmeinket vetítjük ki másra és úgy azonosítjuk azokat, hogy azok az ő vágyai. Pl: házasság során az egyik fél nem szereti a másikat, sőt kifejezetten negatív érzelmei vannak vele szemben, mégis úgy értelmezi, hogy a másik nem szereti őt és őneki vannak negatív érzelmei vele szemben. 5) a reakcióképzés során a vágyainkkal ellentétes kijelentéseket teszünk. Pl. de jó, hogy ő nem udvarol nekem; pedig a valóságban erre vágyik az illető. 6) az eltolás során az érzelem iránya áttevődik a valóságos tárgyról egy biztonságosabbra. Pl. a gyermek a játékaival kezd el agresszíven bánni, holott nem rájuk mérges hanem a szüleire. 7) szublimáció, ami valójában egy áttolás, ekkor a személy a romboló hajlamait egy olyan területen vezeti le, ami társadalmilag elfogadott, pl. művészetek.

Hollósy-Vadász Gábor

Problémakör: