Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Amikor lombikba fullad a kapcsolat

Szigeti Ildikó képe
Ellenőrzött szakember

Ha a házassági szakítópróba olimpiai versenyszám lenne, a lombikprogram garantáltan éremesélyes volna. Hiába az érintettek szakszerű felkészítése, hiába a támogató közeg, a párok ijesztően nagy hányada előbb-utóbb a bontóperes tárgyaláson találja magát. Azok is, akik szerencsések voltak.
A lombikprogram magánügy. Két ember magánügye. A megtermékenyítésre váró nőé, és a megtermékenyítést „végző” orvosé. Ebben a folyamatban a teremtés koronáit lefokozzák. Mellékszereplők lettek. A saját történetükben. Talán ez a fő oka annak, hogy nagyon sok pár útja – előbb vagy utóbb – a meddőségi centrumból a bontóperes tárgyalásra vezet.

Nincsenek pontos statisztikák arról, hogy vajon hány százalék végződik szakítással. Meglehet, ha lennének ilyen statisztikák, azt megismerve, sokan meggondolnák magukat. Noha nincsenek adatok, azt a párterapeuták beszámolóiból tudni lehet, hogy nemcsak a kudarcba fulladt próbálkozókra vár ez a sors. A válási rizikó valamennyi „lombikos” párnál meghatványozódik.

Programozott élet

A lombikprogram lényege: a számolás. A párok az első naptól kezdve számokba fojtva élik a mindennapjaikat. Pontosan ki kell számolni a termékeny napokat, statisztikát vezetni az aktuális hőmérsékletről, ennek alapján kikalkulálni a „legesélyesebb” órákat és még hosszasan sorolhatnánk…
Ez a – nevezzük nevén – módosult, jelentősen beszűkült tudatállapot önmagában is szorongáskeltő. Kapcsolat legyen a talpán, amelyet nem ingat meg ez a non stop esélylatolgatás! Akárcsak egy sportversenyen, a párok folyton-folyvást a „kijelzőt” figyelik.

Nem véletlen, hogy a lombikosok nemes egyszerűséggel csak „akadálypályának” nevezik maguk között a procedúrát. Aligha meglepő tehát, hogy a próbálkozók egy speciális „teljesítménykényszerként” élik meg ezt a gyakran évekig tartó időszakot. Az is viszonylag természetes és általános, hogy ez az amúgy eleinte konkrét helyzetekben megjelenő rossz érzés egy idő után – ronda szakkifejezéssel élve – generalizált szorongássá nővi ki magát. Ennek a legfőbb jellemzője, hogy közvetlenül nem kapcsolódik bizonyos élethelyzetekhez, hanem állandóan jelen van, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással megkeserítve a mindennapokat.

Megfigyelhető, hogy ez az általános szorongás a lombikprogramot követően sem múlik el. Azoknál a pároknál, akiknél sikeres volt az eljárás, a várandósság idejére, majd a szülés utáni időszakra húzódhat át ez a kellemetlen és igencsak romboló lelki állapot. Ám a „gyerektelenül” maradt résztvevők sem szabadulnak egykönnyen. A pszichológusok szerint a szorongásos problémák hátterében gyakran „felbukkan” egy korábbi, mesterséges megtermékenyítésben való részvétel. Nemtől és kortól függetlenül.

Női szakasz

A meddőségi centrumok honlapjai önmagukért beszélnek. Csak figyelmesen kell tudni olvasni a sorok között. Általában minden van ott, amiről a laikusok joggal hiszik, hogy fontos: leírások, rajzok, diagrammok, sőt, még élménybeszámolók (blogok) is. Valami azonban a legtöbb helyen hiányzik. Pontosabban valaki: a férfi. Ők valahogy lemaradtak ezekről a tájékoztatókról. A teremtés koronáira ezúttal „említésre sem méltó” statisztaszerepet osztottak. Beleszólási joguktól látványosan megfosztva. 

Tévedés azt hinni, hogy ez a mellőzöttség csak a passzivitásba kényszerült apuka-jelöltekre van rossz hatással. Az eljárásban főszereplővé avanzsált nőknek talán soha, semmikor nincs akkora szükségük a párjukra, mint ezekben a hónapokban, években. Nincs az a támogató szakmai közeg, empatikus orvos és kedves személyzet, amely pótolni tudja azt, amit csak a férfi, a párja tud megadni a lombikos nőnek. A férfiaknak viszont most nem osztottak lapot. Már az elején tudtukra adják: ha „a mór megtette kötelességét, a mór távozhat”.

Sorstársakból válótársak

Miközben a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozók tudják, milyen fontos (volna) a kezelésben résztvevők folyamatos mentális támogatása, erre mindmáig nem igazán figyelnek. Pedig nyilvánvaló tény, hogy nemcsak a folyamatos lelki terhelés okozhat szélsőséges pszichés megnyilvánulásokat, hanem maga a kezelés is.

Az eljárás során alkalmazott hormonkészítmények önmagukban is képesek depresszív tünetek kiváltására. Ehhez még társul a kényszerű elszigeteltség érzése (elvégre a férfiak ki vannak zárva) és a kiszolgáltatottság. És ha mindez nem volna elegendő, a meddő pároknak számolniuk kell a szűkebb-tágabb környezetük valós vagy vélt „ítéletével”. Mindez bőven elegendő ahhoz, hogy megingassa az amúgy erősnek gondolt kapcsolatot. A lombikprogramban résztvevő házaspárok közül nagyon sokan a meddőségi centrumból kisebb-nagyobb kitérők után a bontóperes tárgyalásukon találják magukat.

Azt hihetnénk, hogy ez a szomorú vég csak a sikertelen párokat veszélyezteti. A valóságban azonban más a helyzet. A lombikprogram önmagában az egyik legerősebb válási rizikófaktor, függetlenül annak eredményességétől. Nincs recept arra, hogy miképp’ lehet kivédeni a kezelés kapcsolatgyilkos hatását. Legfeljebb van néhány dolog, amelyre érdemes figyelni. Célszerű végig gondolni, majd beszélgetni arról például, hogy miért is akarunk gyereket és egyformán erősen akarjuk-e. Bármennyire nehéz is, de meg kell próbálni elképzelni, hogy néznének ki a hétköznapok vagy az ünnepnapok gyerekkel és anélkül.

Ezek a gyakorlatok sem garantálják a holtomiglan-holtodiglant, de talán alkalmasak arra, hogy segítsenek tudatosítani, hol is vannak azok a bizonyos taposóaknák. Még az is megtörténhet, hogy egy-egy ilyen alkalommal derül ki: mindaddig egy idegennel éltünk együtt.