Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Álommunka a terápiás ülésen - mit kezd az álommal a szakember?

Janovics Ferenc képe
Ellenőrzött szakember

Korábban már szóltam arról, hogy azért klassz dolog szerintem álmokkal foglalkozni, mert a mindennapi élményeinket egy teljesen más oldalról ábrázolják, ami segíthet abban, hogy új szemszögből figyeljük magunkat vagy másokat.  Ezt az új szemszöget viszont nehéz összerakni, olyannyira, hogy egyes kutatások szerint még a terapeuták sem mindig tudják, mihez kezdjenek, ha a kliens álmot hoz az ülésre. Pesant és Zadra (2004) ebben kívántak segítséget nyújtani. Innen szemezgettem.

Összegyűjtötték, melyik pszichoterápiás módszer hogyan dolgozik az álmokkal. Eredetileg ez egy (régi) ajánlás terapeutáknak, de a klienseknek is lehet érdekes a dolog, mert az idézett kutatások szerint előzetes képzettség nélkül is bárki haszonnal vizslathatja az álmait. Csak az nem mindegy, mit szeretne belőle kihozni, és hol látja a pszichés nehézségeinek eredetét. A tanulmányt bátorítónak találom abból  a szempontból, hogy kutatási adatokkal támasztja alá: az álmaival foglalkozni mindenkinek hasznos, és ez a haszon akkor is jön, ha nem szakember az illető. Viszont a kutatások szerint szakemberrel többet ki lehet hozni egy álom értelmezéséből. Ha a fentiekhez hasonló módon, elméletek szerint elemzik, akkor ez a „többlet” sokszor a terapeuta által követett irányzattól és attitűdjétől is függ.

Milyen attitűdjei lehetnek egy szakembernek az álommal kapcsolatban?

Pszichoanalitikusok: az álom elnyomott vágyakat jelenít meg, s olyan feszültségeket vezet le, melyekre ébrenlét alatt az elfojtások miatt nem volna lehetőség. Illetve, lehetővé teszi, hogy azok a gondolatok, amik álmunkból felzavarhatnának minket, álcázva/eltorzítva mégiscsak részben kielégülhessenek. Eme álca miatt azonban az álom megértéséhez rejtett tartalmakat kell keresnünk, mert az álca átvág minket. Ennek módja Freud szerint az, hogy az álmodó szabadon asszociál az álomképre.

Jungi módszer: az álom rendszerint kiegészíti az önmagunkról alkotott, tudatos képet, kompenzálja azt: kendőzetlenül mutatja meg az elme aktuális állapotát, így ellene hat az esetleges önbecsapásnak és lelki egyoldalúságnak. Mesélhet az álmodó körüli világról (objektív szint), de az álmodó személyiségéről is (szubjektív szint). Először megnézik, az ébren töltött időből mi jut az álmodó eszébe az álomról? (objektív szint). Aztán kikérdezik az álommal kapcsolatos érzéseket, gondolatokat (szubjektív szint). Megnézhetik, hogy az adott kép megjelenik-e az álmodó kultúrájában, esetleg egy-egy mítoszban, mesében. Ha igen, ott milyen jelentése van. És mindezt az információt összegyúrják egyfajta üzenetté.

Egzisztencialisták: az álmodó nappali és alvás alatti élete között folytonosság van. Az álom így a létezés autentikus formája, ezért nem is próbálják értelmezni – nem torzítják azt előzetes elképzelésekkel a jelentéséről. Inkább arra bátorítják a klienst, beszéljen az álomról olyan részletesen, ahogy tud, és közben figyelik, milyen érzelmeket él át. Segítenek azonosítani az álombeli eseményeket, és ha közben a kliens a nappali és álombeli élmény között párhuzamot talál, bátorítják a kifejtésére. Ezzel segítve, hogy a kliens autentikusabban létezhessen.

Kulturalisták: az érzelmekre koncentrálnak. Vajon azokat az álmodó valóban megéli-e az adott érzelmet, vagy az inkább szimbólumokon keresztül fejeződik ki? Ha az érzelmeket sikerül azonosítani és megérteni, a legpontosabban fejezzük ki a személyiséget.

Gestalt-terápia: álomképek a nem kívánt személyiségrészek kivetülései. A cél ezek elfogadása. Sokszor idéztetik fel az álmot úgy, mintha jelenbeli beszámoló volna: egyes szám első személyben. Az álom egyes szereplői közötti dialógust is kezdeményezhetnek. A klinikai értelemben vett haszna a módszernek nem is a megértésen, hanem a megélésen keresztül jön.

Fókuszolás (szomatikus módszer): a fő kérdés, mit érzékel az álmodó a saját testében, miközben dolgozik az álmával. Bátorítják annak átgondolására, mit jelenthet számára, ha olyan érzékletet talál, mely ellentmond az álombeli tapasztalásnak (pl. ijesztő álomkép esetén kellemes érzést valamely testtájékon). Ez lehetővé teszi, hogy olyan értelmezést találjon az álomnak, melyre először nem gondolt volna.

Kognitív terápia: az álom az álmodó önmagáról, világról és jövőről alkotott képét tükrözi, így a kliens sémái jelennek meg benne. Ugyanazon torzításokat is megtaláljuk az álomban, mint ébrenlét alatt. Sőt, miután ébrenlét alatt beszél róluk, az álom értelmezése ugyanúgy torzulhat, mint a külvilágé – kognitív torzítások, maladaptív sémák hadát találhatjuk meg így, melyek emiatt korrigálhatóvá válhatnak.

Az érdeklődőknek több részletért ajánlom az eredeti tanulmányt:

Pesant N. and Zadra, A. (2004). Working with dreams in therapy: What do we know and what should we do? Clinical Psychology Review, 24, 489–512.