Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Álommunka a terápiás ülésen - mihez kezd az álommal a kliens?

Janovics Ferenc képe
Ellenőrzött szakember

Az előző postból lemaradtak az integratív módszerek. Vannak olyan eljárások, melyek ötvözik a különböző terápiás irányzatok álommunkával kapcsolatos elképzeléseit. Sőt, le is mérik a hatékonyságukat. Az adatok szerint az álmok terápiás haszna a jobb belátás az adott problémával kapcsolatban, az érzelmek pontosabb azonosítása és tudatosítása, mélyebb bevonódás a terápiás folyamatba, a kliens lelki működésének és változási folyamatának jobb megértése.  Ezt a hatást többnyire így érik el, ni.

Bár az álmokkal egyedül is dolgozhat az ember, különösebb előképzettség nélkül, maguk a kliensek sokszor hasznosabbnak találják, ha egy másik ember is reflektál arra, ami az álommal kapcsolatban az eszükbe jutott. Másodmagával többre megy az ember, az adatok szerint különösen akkor, ha a második személy szakember. Továbbá, az álmok felidézése lehet szorongató is, melynek elviselését egy szakember támogathatja. Akinek nem inge, nem kell magára vennie. Álommunkával is ugyanolyan hatásfokkal zajlanak a kezelések, mint nélküle, így a változáshoz nem kell álmokat vizslatni. Csak más problémák elemzésére van így lehetőség. Álommunkával olyan problémákba lát bele a kliens, melyek tudattalanok (éjszaka kerül elő), míg álommunka nélkül olyan nehézségekbe láthat bele részletesebben, mely inkább a mindennapi életvitelben (ébrenlét alatt) okoz fejtörést.

Az integratív módszerek mindkét irányba, a személyiség (tudattalan) és a mindennapi élet problémái (környezet) felé igyekeznek hasznosítani az álmokat. Az előző post-ban szereplő terápiás irányzatok megközelítéseit és technikát egyesítik magukban. A legmarkánsabb részük, amit találtam, az az ún. akciófázis. Igen, mint egy társasjátékban. Ebben a fázisban külön megkérdik az álmodót, mit gondol, hogy az álommunka során önmagáról vagy a helyzetről tanultak alapján min tudna változtatni az életében ahhoz, hogy az számára kedvezőbb irányt vehessen. Szerintem e megközelítések közül a legizgalmasabb az ún. konstruktív megközelítés, ami azt mondja, nem hogy a kliens, de a szakember sem tudja, mit jelent az álom. Még előzetes elképzelése sincsen. A két fél együtt épít fel (izé, konstruál) egy jelentést, amit aztán külön meg is vizsgálnak, vajon használható-e a kliens mindennapi életében. Abból indulnak ki, hogy sosem lehet pontosan megmondani, hogy az álomképből mi a tulajdonképpen fantázia, és a külső valóságból származó emlék, így nincs értelme annak, hogy mi álomtartalom, és mi nem az. Sőt, egy jelentés, amit egy álomképnek tulajdonítunk, még változhat is az időben attól függően, hogyan látja a kliens az életét vagy az álmot, ill. hogy milyen szemléletben (lásd az előző post-ot) gondolkodik a szakember. Mivel a jelentés túl sok mindentől függ, így egyszerűbb lehet, ha nem „valódi” jelentést, hanem éppen abban a pillanatban megalkotott jelentést tulajdonítunk az álomképnek. Megjegyzem, ugyanerről beszélt Jung is korábban, ha jól emlékszem.

A két interjú módszer, amit a szerzők idéztek:

Dream interview method: az ellátónak nincs előzetes elképzelése az álom jelentéséről, ebben kéri a kliens segítségét. Először arra kéri őt, mondja el a saját szavaival az álom fő elemeit. Foglalja össze őket úgy, ahogy tudja. Majd olyan kérdéseket tesz fel, melyek segítenek az álmodónak metaforaként kezelni az álomképeket – mintha a saját életének metaforái lennének. Végül arra kérik az álmodót, hogy ha az álomképek metaforái saját személyiségének vagy életének, akkor milyen változtatásokat vezetne be az életében az alapján, amit az álomból megtanult a helyzetről vagy önmagáról.

Kognitív-tapasztalati modell: arra kérik az álmodót, hogy E/1-ben és jelen időben mondja el az álmot, és koncentráljon a közben felmerülő érzéseire, hogy minél jobban beleélje magát az álom tartalmába. Majd a főbb szereplőkről leírást kérnek, megjegyzik a hozzájuk fűződő érzéseket, asszociációkat, és az ébrenlét alatt szerzett azon a tapasztalatokat, amik provokálhatták az álmot. Segítenek a kliensnek mindezt az információt összerakni. Itt az álomból kinyert jelentésnek több szintje van. Személyes (az álmodó személyéről mesél), kapcsolati (a kapcsolatairól mesél), sőt, spirituális és egzisztenciális jelentést is kereshetnek benne (mit jelent az álomkép a létezésére nézve). Ha új megvilágításba helyezi az így nyert kép a kliens helyzetét, akkor arra is kérik, hogy mondja el, min változtatna ennek fényében az életén, ha tudna. Ha arról van szó, hogy megoldási lehetőségeket keressünk a klienssel a nehézségei kapcsán, egy ilyen interjú jó kiindulópontja lehet az alternatív megoldások keresésének.

Mindkét módszer kollaboratív és konstruktivista. A konstruktivista részt említettem a post elején. A kollaboratív jelző azt jelenti, hogy a terapeutának sejtelme sincs az álom jelentéséről, és egyedül nem is próbálkozik meg az értelmezésével. Az álom jelentését a klienssel közösen (ettől kollaboratív) rakják össze (ettől konstruktivista), külön ügyelve arra, hogy a közösen létrehozott jelentés praktikusan hasznos legyen a kliensnek. Ha találtak valami hasznosat, azt sokszor egy „aha” élmény jelzi a kliens részéről. Van fordított „aha” élmény is, amikor annyira mellé lőnek az értelmezéssel, hogy a kliensnek egyből beugrik, mi a csudát jelenthet az álma. A szakember figyel arra is, hogy mindig annyi javaslatot vagy meglátást tegyen a jelentéskeresés alatt, amennyit a kliens érzelmileg elbír (ez általános javaslat egyébként). Olyan is van, hogy elsőre nem jutnak semmire, és csak később lel rá a kliens a jelentésre. 

További olvasnivaló:

Pesant N. and Zadra, A. (2004). Working with dreams in therapy: What do we know and what should we do? Clinical Psychology Review, 24, 489–512.