Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

5 tipp, hogyan győzzük le a félénkséget

PszichológusKereső képe

Egyeseknek elég belépniük egy szobába, és máris a társaság középpontjává válnak. Mások pedig percekig kutatnak egy ideális kezdőmondat után az agyukban, ha új társaságba kerülnek, és még ha végre az eszünkbe jut is, nem feltétlenül merik használni. A félénkség megnehezíti mind a magánéletünket, mind a szakmai előrehaladásunkat. Az alábbi 5 tipp azonban segíthet felszámolni e zavaró tulajdonságunkat.

  1. Kezeljük a helyén az adott helyzetet. Akár a főnökünkkel, akár a tanárunkkal, akár egy hivatalos személlyel kell beszélnünk, jusson eszünkbe, hogy ő is csak ember, és semmi végzetes nem történhet velünk, ha tévedünk, vagy szerencsétlenül fogalmazunk meg valamit.
  2. Amennyiben olyan helyzetbe kerülünk (például meg kell szólítanunk vagy fel kell hívnunk valakit), amelyben általában teret nyer a félénkségünk, ne halogassuk a feladatot. Minél tovább várunk, annál jobban túldramatizáljuk a helyzetet.
  3. Partnerünk minden bizonnyal nagyon szeret önmagáról beszélni. Inkább kérdezzünk, mint beszéljünk (ez úgyis jobban megy), így egyből szimpatikussá válhatunk a másik számára.
  4. Bókoljunk. Ha nem tudjuk, hogyan szólíthatnánk meg valakit egy társasági összejövetelen, lépjünk oda hozzá, és egyszerűen jegyezzük meg, mennyire tetszik a ruhája vagy épp a táskája.
  5. Ne tervezzünk meg mindent előre. Teljesen felesleges kész forgatókönyvet készítenünk az adott helyzetre, és előre kitalálnunk minden válaszunkat, hiszen lehet, hogy nem is az lesz a kérdés, mint amire gondoltunk. Ha egy kérdésre nem jut azonnal eszünkbe semmi, ne ijedjünk meg; nyugodtan válaszoljuk azt, hogy ezen egy kicsit gondolkoznunk kell.

A fenti praktikák akkor válnak be igazán, ha sokat gyakoroljuk. Ezért ne mondjuk le a meghívásokat a társasági összejövetelekre vagy nyilvános szereplésekre félénkségünkre hivatkozva; ha eleinte nem is fog úgy menni, mint szeretnénk, már a második alkalommal meg fogunk lepődni azon, mennyivel jobban csináljuk, mint az elején.