Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

3 ok, amiért a baráti segítség néha többet árt, mint használ

PszichológusKereső képe

El kell fogadnunk, hogy lehetnek olyan problémáink, amelyeket nem tudunk egyedül megoldani: segítséget kell kérnünk, akár egy szakembertől, akár egy jó baráttól. Ha így valóban könnyebben megoldjuk a problémát, kétségtelen a segítség pozitív hatása. Azonban, ha az nem működik, akár még rosszabbul is érezhetjük magunkat; tehát előfordulhat, hogy a segítség többet árt, mint használ.

  1. A segítség egyik hátulütője, hogy nem biztos, hogy az illető alkalmas arra, hogy tanácsot adjon az adott problémát illetően. Természetesen nem kell párterapeutának lenni ahhoz, hogy támogatást nyújtsunk barátunknak például egy szakítás után. De ha ismerősünk egyáltalán nem ért egy bizonyos témához, akaratán kívül is olyan tanácsot adhat, amelyet megfogadva csak rontunk a helyzeten.
  2. Előfordulhat, hogy a baráti támogatás miatt – legyen az akár szóbeli, akár tárgyi segítség – lekötelezve érezzünk magunkat, és úgy gondoljuk, tartozunk a másiknak mindezért. A jövőben pedig az illető egyetlen kérését sem merjük majd visszautasítani, mert attól félünk, hogy hálátlanok lennénk.
  3. A segítségkérés az önbizalmunkat is csökkentheti, hiszen felhívja a figyelmünket arra, hogy mi nem tudtunk megoldani valamit, amit ismerősünk igen. Christopher Burke és Jessica Goren a Lehigh Egyetemen elvégzett kísérletének tanúsága szerint ebben az esetben a baráti segítség az inkompetencia érzését erősítheti. Például, ha remek szakácsnak tartjuk magunkat, és egy ismerősünk segít összeállítani a menüt a házibulira, könnyen átjárhat az az érzés, hogy talán mégsem vagyunk olyan jók a konyhában, mint gondoltuk volna.

Így, mielőtt segítséget kérnénk valakitől, érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy nem leszünk kevesebbek amiatt, hogy az adott problémát nem tudjuk megoldani. Például: nem vagyunk életképtelenek, mindössze nagyon megvisel a szakítás; vagy igenis jó szakácsok vagyunk, csupán nem férne bele a délutánunkba egyedül elkészíteni egy ötfogásos vacsorát.