Blog

A kapcsolatok 50 %-kal javítják a továbbélési esélyeinket - állapítja meg egy kutatás. A Bringham Young Egyetemen (BYU) végzett tanulmány alapján felvehetjük a társadalmi kapcsolatainkat azoknak a tényezőknek a “rövid listájára”, amelyek megjósolják egy ember életének vagy halálának esélyeit.

Vajon mi visz rá valakit arra, hogy időt és energiát áldozzon egy feladatra, amiért nem is fizetnek?

Évtizedekkel ezelőtt valószínűleg a szakemberek többsége azt felelte volna, hogy semmi! Hiszen a dolgozókat elsősorban anyagi javakkal lehet motiválni.  

Mára természetesen jóval árnyaltabb a kép, tudjuk, hogy számtalan motiváló tényező ösztönözhet minket, és az is egyértelmű, hogy a fizikai szükségletek mellett a pszichés szükségletekre is figyelnünk kell.

C. Robert Cloninger először azért kezdett el a személyiségstruktúrával foglalkozni, hogy egy átfogó modellt alkosson a szomatizációs zavarokkal és a generalizált szorongással küzdő páciensek elkülönítésére, de ezzel együtt, Cloninger olyan modellt keresett, ami egészséges és patológiás személyiségek leírására is alkalmas. Cloninger három temperamentumot különített el személyiségtesztjében, melyek szerinte az agyban önállóan szerveződő egységek a viselkedés aktiválására, fenntartására és gátlására, bizonyos külső ingerekre érkező válaszként.

A stressz egyszerűsített definíciója: egy reakció az emberi pszichét ért környezeti behatásokra. Ezek a reakciók az idő múlásával gyakran konzerválódnak, azaz egy adott ingerre a legtöbb esetben ugyanúgy reagálunk, hacsak nem teszünk ellene tudatosan. Ebből az is következik, hogy a saját kognitív rendszerünk működése miatt vagyunk képesek átélni magát a stresszt. Ezt nem árt tudatosítani, mivel így könnyebben tudunk olyan megküzdési módokat kiválasztani, melyek segíthetnek abban, hogy másképen reagáljunk az adott helyzetben, azaz kevesebb stresszt éljünk át.

Ahogy az optimális fizikai egészséghez szükségünk van a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékra, úgy az egészséges lelki működésnek is vannak alappillérei. Ezek a szükségletek:

• az autonómia – annak az igénye, hogy saját elhatározásainkat követve cselekedhessünk
• a kompetencia – a hatékonyság megtapasztalása
• és a kapcsolódás – az egymást támogató és elfogadó, szeretetteljes kapcsolatok igénye.

Amennyiben ez a három mentális szükséglet egyidejűleg megvalósul, az elégedettséggel jár, így ezek a tényezők a motiváció alapjainak tekinthetők.

Egy sértő megjegyzés el tudja rontani az egész napunkat, de akár az egész hetünket is, de az is lehet, hogy egy életen át fogjuk hordozni magunkban.
A sértést tovább „rágjuk”, ismételgetjük magunkban, ott motoszkál a fejünkben egész nap. Gyakran eszünkbe jutnak azok a korábbi sérelmek is, amelyeket ettől az embertől valaha kaptunk és végül lehet, hogy rájövünk, hogy mennyire utáljuk az illetőt.

Talán mi is sokszor mondjuk magunknak, hogy bárcsak belelátnák a párunk fejébe. És nem csupán a fejébe, hanem a szívébe is. A legutóbbi szociál- és a személyiségpszichológiai kutatások azokat a történeteket vizsgálják, amiket az emberek elmesélnek a párkapcsolataikról. Jelenlegi cikkemben az egyének gondolkodását vizsgálom meg. Az eredmények azt sugallják, hogy azok akik elkerülő kötődési stílusúak, kevésbé használják a “mi” szót akkor, amikor a párkapcsolatukról, magukról és a párjukról beszélnek.

Emlékszik arra, hogy mikor volt utoljára olyan napja, vagy akár csak egy órája, amikor minden döntése magától értetődőnek, természetesnek tűnt és egy pillanatig sem aggódott azon, hogy mások mit is gondolhatnak Önről, vagy arról, amit csinál?

Biztosan veled is előfordult már, hogy nagyon szerettél volna valamit – legyen az munkával vagy magánélettel kapcsolatos. És ha ne adj isten nem sikerült, akkor magadat kezdted hibáztatni, mondván, hogy akkor biztosan ’nem is akartad eléggé’ – pedig az igazi ok valójában az önbizalomhiány volt.

Sok függ attól, hogy milyen az önértékelésünk. Az, ahogyan magunkról vélekedünk meghatározza, hogy mennyire merünk ’nagyot akarni’ és mennyire hisszük el, hogy el is tudjuk érni azt, amire vágyunk.