Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Önismeret, önértékelés zavarai

Az önismeret az a tudatos kép, ami az egyénben él saját tulajdonságairól, céljairól és törekvéseiről. Ezt a tudást leginkább a többi emberrel való találkozásban szerezzük meg, a történésekre  adott reakciók alapján. Fő eleme az a személyes jellegű, érzelmi, hangulati  állapot, amely áthatja a tapasztalatok megélését.

Az emberek törekednek rá, hogy egyfajta összhang alakuljon ki magukról kialakított tudás és a környezet között. A belső, tudati tartalmak összerendezésében nem a logika szabályai érvényesek, így az ellentétes, egymásnak látszólag ellentmondó jelentések is elfogadást nyerhetnek.

Ahogy életünk során gyűjtjük a tapasztalatokat, alakul, fejlődik a személyiségünk, úgy alakul a belső összhang, amely az identitás kialakulásával megszilárdul. Az identitásunk az érzelmi és motivációs erőket összerendezi, egységessé, hitelessé teszi viselkedésünket és viszonyulásunkat a többi emberhez. Az ember élete során többször kénytelen az identitását újra szervezni, amely mindig kényelmetlen érzésekkel, nehezen integrálható tartalmakkal való szembenézéssel, feszültségek kíséretében, ellenállások között zajlik. Bár fájdalmas folyamat  lehet az új identitás keresése, szembe kell vele nézni a fejlődés érdekében, hiszen ennek a folyamatnak az elmaradása, elakadása zavarokat okoz az egyén életében.

Azért is nehéz a változás, mert a  magáról kialakított önismereti képhez a személy bizonyos fokig ragaszkodik, és amely egyfajta „maszkká” alakulhat az idők során. Azokat a kényelmetlen tapasztalásokat, amelyek nem férnek bele a kialakított képbe igyekszik elkerülni, elfojtani, és a társas viselkedésében pedig olyan tapasztalatokat keresni, amelyek megerősítik a már meglévő képet. Így a kialakított, megszilárdult és erővel fenntartott rugalmatlan önismereti kép idővel nagyon kényelmetlenné válhat. A személy igyekszik úgy viselkedni, hogy a környezete a belső képnek megfelelő visszajelzéseket adja, és ehhez sokszor erőltetetten, manőverezve, esetleg manipulatívan kezd viselkedni. A rögzült és „maszkká” merevedett énkép megakadályozhatja a személyiség fejlődését, gátolhatja az adaptív és kreatív változásokat és az önismereti, önértékelési zavaroktól kezdve akár komolyabb pszichés problémákat is okozhat.

Bizonyos önismerettel minden ember rendelkezik, amely az önértékelés alapját adja. Az egészséges és reális  önértékeléssel rendelkező emberek tisztában vannak jó és kevésbé jó tulajdonságaikkal, elfogadják azokat és úgy érzik más emberek is elfogadják őket. Interperszonális helyzetben természetesen reagálnak, és általában jól érzik magukat mások társaságában. Hatékony a valóságészlelésük és általában nem értik félre mások szavait, reakcióit. Nem becsülik alá vagy fölé saját képességeiket, amely alapján nem vállalnak túl nagy, teljesíthetetlen feladatokat, azonban nem is rettenek meg a kihívásoktól.

A túlzottan alacsony, vagy a valós tartalmakra nem támaszkodó felfújt és ezért sérülékeny önértékelés problémát okozhat a társas kapcsolatok szintjén, alkalmazkodási és pszichés problémák kialakulásához vezethet. A bemerevedett és realitásokhoz nem alkalmazkodó s önértékelés hatalmas feszültségeket, szükségleti kielégületlenséget okozhatnak, amelyeket az egyén deviáns utakon (pl.: drog, alkohol), pótcselekvésekbe menekülve vezethet le. A nem reális önértékelés talaja lehet kríziseknek, dekompenzációs viselkedésnek, pszichés problémáknak (pl depresszió) vagy akár valamilyen testi tünetet képezve manifeszt betegségként  jelentkezhet.

Az önértékelés és önismeret fejlesztésének leghatékonyabb formája a csoport. Tapasztalat, hogy amit a csoporttagok egyformán látnak azt az egyén viszonylag könnyedén el tud fogadni, és az így szerzett tapasztalatok alakítják az önismeretet.  A csoporttagok reakciói és visszajelzései alapján lehetőség nyílik az egyén számára saját és emberi kapcsolataik őszinte, megélésére és az eredeti érzelmi élmény korrekciójára. Ez a tapasztalat egy lehetőség arra, hogy az önismeret és helyes önértékelés fejlődjön, megfelelő szintre kerüljön.

A leírást Kardos Judit pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját

Szakemberek

Pszichológus válaszol

szarul érzem magam

64éves vagyok ,túlsúlyos,iszom ,dohányzom rendesen.Érzem a probléma túl nőtt rajtam.Nem szeretnék meghalni.MIT TEGYEK? GYula

Vajon baj van velem?

Kedves Doktor Úr/Doktornő! Jól tudom így látatlanban nem sokat tud tenni, mégis a segítségét kérném. Az utóbbi időben, kb 17.-e óta egyre többször veszem észre hogy nem vagyok tudatomnál. Pár másodperces és nem is veszítem el az eszméletem. De nem érzem magamon a kezeimet, mozognak de nem érzem úgy mintha én irányítanék. Legtöbbször ha hátra döntöm vagy rázásnak van kitéve a fejem. Gyakran el felejtem mit is csinálok épp, mit akarok mondani, így megesik hogy egymás után kétszer elvégzem ugyan azt a dolgot. Persze ezek csak másodpercek, és az utóbbi időben észleltem ilyet. Gondloltam arra

Félelem az elköteleződéstől?

Kedves Pszichológus! Van egy párom, már több mint egy éve együtt vagyunk, együtt élünk, babát tervezünk. Amióta együtt vagyunk folyamatosan az az érzésem, és többször be is bizonyosodott, hogy valamiért mindig keres másik lehetőséget, folyamatosan ismerkedik interneten keresztül. Én úgy érzem, mindent megteszek ezért a kapcsolatért, hogy mindig elégedett legyen, odaadó és kedves vagyok, és fáj hogy ilyeneket csinál. Pl más lányoknak panaszkodik a kapcsolatunkról, és úgy írja le mintha romokban heverne, holott nekem sosem mond ilyeneket, próbál mindig mézes-mázosan viselkedni. Mit tudnék tenn

Pontosan milyen mentális betegségtől szenvedek?

T. Hölgyem/Uram! A problémám a következő; nem tudom pontosan kategorizálni, hogy mi a bajom. Szociális fóbia? (izoláció a társadalomban, kortárskapcsolatokban, beilleszkedési zavarokkal küzdök, kudarc élmények kerülése) Paranoid skrizofénia? (enyhe agresszivitás, türelmetlenség lesz urrá rajtam amikor kontrollt vesztek a helyzetek/érzelmek felett, figyelem, hogy figyelnek-e, vagy követnek-e) Autizmus? (rugalmatlan gondolkodás jellemző rám, fekete-fehér látásmód, hiperérzékeny vagyok) Ez normális, vagy csak a korszellem miatt alakult ez ki nálam? Kisgyermek koromban eltévedtem a szüleimtől egy

Mit tegyek ha édesanyám azt szeretné, költözzek megint haza?

Jó napot kívánok!21 éves lány vagyok.A szüleimmel való viszonyom ambivalens. igaz lesz anyukámra. Egyetem kezdetekor elköltöztem albérletbe,mert már nem bírtam velük élni,nem bírtam azt a légkört. Nagyon ritkán vagyok otthon több napig, de borzasztóan felkavar, főleg hogy folyamatosan áskálódnak a barátom ellen, akivel harmonikus a kapcsolatunk. Most a szüleim és nagymamám is költözik, ez sok stresszel jár. Ezt felveszem,és emiatt a munkában is rosszul teljesítek, az egyik helyről ki is rúgtak. Újra előkerül a téma,hogy költözzek haza,lakjak velük egy kis ideig, mert ha különférezünk, sehova n

Hogyan kaphatom vissza régi önmagam?

Hetek óta bezárkózva élek,éppen csak a munkahelyemre megyek el. Ott megerőltetve magamat, tudok "viselkedni". Haza érve a családommal nem tudok foglalkozni pedig mindennél jobban szeretem őket. Ha megkérnek valamire nem teljesítem vagy ,ha beszélni próbálnak hozzám akkor csúnyán válaszolok. Ha valakinek jó kedve van mellettem, muszáj elvonulnom. Úgy telnek el a napjaim,hogy nem emlékszem a tegnapra,sőt még arra sem ami pár órával ezelőtt történt. Van egy vőlegényem aki mellettem áll és mégis mindíg "bántom". Őt hibáztatom mindenért. Bármit tesz mindenben a rosszat látom és folyton veszekednék

Hogyan lehetek normális?

Annyi problémám van, hogy őszintén nem tudom mivel is kellene kezdenem. Nem is választ vagy csodaszert várok attól, hogy ide írtam, csak talán némi támpontot. Huszon éves nő vagyok, szorongásos problémákkal. Párkapcsolatot képtelen vagyok kialakítani, bár azt hogy ez baj csak a környezetem reakciójából látom. Mivel rettegek attól, hogy a környezetem bármilyen módon megaláz emiatt, így igyekszem ezt az információt eltitkolni magamról. Nagyon nehezen bízok meg bárkiben, az pedig hogy egy férfit fogadjak a bizalmamban egyenesen lehetetlennek tartom. Folyamatosan azt várom, hogy mikor ér "támadás"

Érdemes pszichológushoz járnom?

Nem tudom érdemes e pszichológushoz járnom. Nagyon sok minden van bennem, de ezek a dolgok akkor jönnek elő ês akkor érzem át mélyen ha egyedül magamban vagyok. Utána ha társaságban vagyok már el is felejtem, akkor nem is fontosak a nehéz dolgok. A pszichológusomnál is sokszor így vagyok, egyszerűen vannak dolgok, amik kimaradnak és így nem tudom elmondani. Nem is tudom, hogy pl. fel lehet e dolgozni ember elvesztését, akit szerettem de megszakított minden kapcsolatot velem vagy azt aki elhunyt?. A szomorúság mikor múlik amit az ember hiánya okoz?

Önértékelés kivégzése gondolatok

Kedves és hasznos sorait olvasva a következők jutottak az eszembe: A másokkal történő összehasonlítást mindig elkövetem, talán felnőttként kevésbé mint fiatalon, de a válaszát olvasva kijelenthetem, hogy 13-14éves korom óta vágyom a párkapcsolatra és mindig a párkapcsolat megléte határozta meg, hogy értékesnek tartom magamat vagy sem. Nem ismerem az okokat, hogy ez miért alakult így nálam. ( Mindez nem azt jelenti, hogy bárkivel összeállok csak azért, hogy legyen párom és akkor megint értékesnek tarthatom magamat, hisz alig volt párkapcsolatom ) Hogy miként lehetne elérni azt, hogy az érték

Elveszett motiváció..

12- és 18 éves korom között motivált voltam, mármint voltak céljaim a továbbtanulást illetően. Bár volt mikor motiváltabb voltam, volt mikor kevésbé.. De most egyáltalán nem vagyok az. Depressziós vagyok, de 5-6 éve is az voltam ,mégis motiválva éreztem magam, hogy továbbtanuljak. Sok minden érdekel, egyészségügy, pszichológia, oktatás, művészet... Régen szabadidőmben sokat olvastam, és tanultam eü.-et és pszichológiát.. IMÁDTAM!! Már nincs olyan erős érdeklődésem irántuk ,mint régen.. De nem azért mert nem szeretem. Mert ez igaz a focira, deszkázásra, rajzra, régen ezeket mind imádtam.. Akko

Létezik a boldogság szeretet nélkül?

Létezik olyan ,hogy valaki egész életében depressziós a küzdelmek ellenére is? Már évek óta járok pszichológushoz, a szorongásom javult is valamennyire, de a depresszióm nem éppen. És úgy érzem ,hogy nem tudok kimászni ebből, nem létezik olyan szakember aki segíteni tud nekem. .Sokszor én sem értem magamat, hogy miért vagyok ilyen. A családom elfelejtett szeretni, sosem kaptam szeretetet, csak bántottak, és ezt még nem tudtam elfogadni. Nem tudok belenyugodni, hogy ilyen pocsék családom van. Utálom a nyarat, a karácsonyt, szülinapot, anyák napját stb.. ilyenkor mindenki a családjával van.. n

A kényelmes semmi

Üdvözlöm, Jellemző rám, hogy a sikereimet elbagatellizálom, azokat semlegesnek élem meg és a nagyobb sikereim elérése sem okoz pár percnél több örömet. De a negatív dolgokat átélem, a kudarcokat felnagyítom és rengeteg érzelemmel élem meg. Hogyan lehetne ezt megfordítani? Jellemző rám, hogy kevés dolog motivál és ezek a motivációk is gyengék. Nehezen változtatok, vagy lépek tovább, könnyen benneragadok a kényelmes megszokásokban akkor is ha az már elönytelen a részemre. A kényelmesség a céljaim elérését is felülírja, mert csak annyit teszek a céljaimért, ami nem jár kényelmetlenséggel.

Önértékelés kivégzése

Az önbecsülésem leépült az elmúlt néhány évben és ez két okra vezethető vissza. Első ok az anyagiak, amit a velem azonoskorú ismerőseim anyagi viszonyához hasonlítok és elhiteti velem, hogy nulla vagyok. A másik ok az elutasitottság a párkapcsolat hiánya a társkeresési sikertelenség és az összehasonlítás azokkal az kollégáimmal, akik bárhol megjelennek, bármilyen fotót tesznek közzé magukról, a nők szinte körül rajongják őket. Ez a jelenség egész életemben tetten érhető és épp úgy zavart serdülőként, mint felnőttként, ahogy az is hogy nekem százszor keményebben meg kellet küzdenem minden ran

Magány re

Kedves Balázs Nelli, Igen, feladtam azt, hogy legyenek barátaim, belefáradtam az egyirányúságba. Azon vagyok, hogy elfogadjam a helyzetemet, ami a jövőben változhat, de most itt tartok. A realitástól elszakadva szeretnék kiegyensúlyozott maradni, nem gyötörni magamat azokkal a negatív gondolatokkal, amiket a magány okoz. Jól akarom magamat érezni úgy is, hogy másoktól nem kapok figyelmet, barátságot, hogy senki nem választ társának. Azt nem tehetem meg, hogy válasszak egy pszichológust, hogy barát híján vele beszélgessek hétről, hétre, ahogy azt némely amerikai filmben teszik, pedig nem le

Útkeresés

Életem eddigi legválságosabb időszakát élem.Próbáltam segítséget is kérni,de eddig eredménytelennek bizonyult.Úgy érzem,egyedül nem tudok megbírkózni a problémáimmal,egy negatív spirálba kerültem.Nem tudom,hol kérjek segítséget.Húsz évesen mentem férjhez,három gyermek anyukája vagyok.Tizenöt év házasság után jött a szerelem és a boldog élet reménye.Mivel apa nélkül nőttem fel,nem mertem elválni úgy,hogy bizonytalan a jövő.A szerelmem elvárta volna,hogy bízzak benne úgy,hogy semmi biztosítékot nem ad arra,hogy vállalni fog gyerekestül.Tíz évig szeretői kapcsolatban voltunk,mindketten egymástól

Oldalak