Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Hipnózis

A hipnózis egy olyan módszer, amelynek gyökerei az emberiség történelmében igen messzire nyúlnak vissza, hiszen a kiváltott módosult tudatállapotokban alkalmazott szuggesztiók gyógyításra való felhasználását már több mint 4000 éve alkalmazzák. A hipnózis mai formáit és felhasználását tudományos kutatásokkal vizsgálták és támasztották alá.

A hipnózis során a hipnotizált személy egy olyan speciális tudatállapotba kerül, amelyben átmenetileg kikerül az élet hétköznapi rutinjából, megszokásaiból és szorongató helyzeteiből.  A hipnotikus állapot kialakulását relaxációval vagy akár erős motoros aktivitással segíthetik elő, amelyek közben alkalmazott megfelelő szuggesztiók hatására alakul ki a tudatállapot módosulása. A hipnózist általában egy másik ember segítségével tapasztalhatjuk meg, de önindukált módon is felléphet.

Hipnózisban a viselkedés egy speciális, de normális változata figyelhető meg. A hipnózis állapotában lévőkre jellemző, hogy a figyelem az éber állapothoz képest szelektívebben működik, megélénkül és szárnyal a fantázia. Ebben a módosult tudatállapotban a testi-érzékszervi élmények könnyebben hozzáférhetők, csökken a realitás vizsgálat, változik a szokásos viselkedés szervezés és növekszik a fogékonyság a szuggesztiókra. Hipnózisban az érzelmek könnyebben mobilizálhatóak, változik a tér-idő érzékelés, az én-tudat és testséma érzékelés, és előfordul, hogy az átélt élményeket nehéz leírni szavakkal. A hipnózis során ez az állapot ad lehetőséget arra, hogy új élmény- és magatartásmódok jelenjenek meg.

A hipnotizált személy a hipnotikus helyzetben végig képes arra, hogy önmagát ellenőrizze és nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Saját erkölcsi kontrollja alatt csak olyan szuggesztiót hajt végre, ami erkölcsi felfogásával összeegyeztethető.

Nem mindenki egyformán hipnotizálható. A hipnózis illetve a hipnoterápia hatékonyságát befolyásolja egyrészt a személy egyéni fogékonysága a hipnózisra, illetve az mennyire motivált, és akarja a kezelést.

Hipnoterápia

A hipnoterápia olyan módosult tudatállapotokat használó módszer a pszichológiában és az orvoslásban, amelyben a sajátosan módosult tudatállapot segíti, serkenti a terápiás folyamatot. Fontos elemei a szuggesztiók, valamint a terapeuta és a kliens közötti erős áttételes kapcsolat. A terápia során a hipnózis folyamatát kontroláló terapeuta segíti a pácienst az új élményeknek a feldolgozásában. A tapasztalások során a személy társas és biológiai adaptációja változhat és hatékonyabbá, sikeresebbé válhat.

A hipnoterápia lényege, hogy nem önmagában a hipnózis gyógyít, hanem a hipnotikus állapotban alkalmazott pszichoterápia. A hipnózis jól kombinálható a magatartásterápiákkal, a dinamikusan orientált és pszichoanalitikus, valamint más terápiákkal  is, amelyet a terapeuta  a páciens igényeinek és személyiségének, valamint a terapeuta saját képzettségének megfelelően alkalmaz. Hipnoterápiát egyénileg és csoportban is lehet használni, felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt. 

 

A leírást Kardos Judit pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

Pszichológus válaszol

Emlékek

Tisztelt doktor nő/úr! Olyan kérdésem lenne, hogy ön mint pszichológus képes arra, hogy egy személy emlékét teljesen el tudja tüntetni? Vagy legalábbis annyira el nyomni, hogy tudatosan ne emlékezzek rá soha. Előre is köszönöm a válaszát! Lehetőség szerint Dr. Bergyár Judit válaszát várom, mivel hozzá szeretnék el menni az említett problémával. Üdvözlettel Bank Zoltán

önismeret,önértékelés

Tiszelt Doktor ur/nö! Én egy 56 éves férfi vagyok,gyermekkorom óta dadogok .Nem sikerült meggyogyulnom belöle .Gyermekkorom óta nem tudom elfogadni ezt az állapotot.A pohár félig üres.Azon gondolkozom,hogy érdemes e megprobælnom egy hipnoterapiát.Vagy várjak egy amerikai(csoda)gyógyszerre.Válaszát elöre is köszönöm Péter

Szülői alkalmasság kérése

Olyan pszichológust keresek, aki ( k ) véleményét a bíróság elfogadja ( igazságügyi ) és elvégezne ( nének ) rajtam / velem a tárgyban megjelölt alkalmassági tesztet. Köszönettel, Bántelki lajos ( 06-70-4-32-52-00 )

Depresszió vagy "csak "függőség?

Úgy látom 39 éves fiam feje fölött összecsaptak a hullámok. Számítógépfüggő, a feladatait nem teljesíti határidőre, ígéri, hogy rendbeszedi a dolgait, de nem megy, családja rendbe van körülötte 2 gyereke van.Segítséget nem akar elfogadni, de látom, hogy nem megy neki.Milyen feltételekkel síkerülhet neki egyedül, én mit tudok neki segíteni? Egy aggódó anya