Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Miben rejlik a siker titka? II. rész

Pakai-Szűcs Réka képe
Ellenőrzött szakember

Önvédő mechanizmusaik terén is jelentős különbség fedezhető fel a magas és alacsony önértékelésű egyének közt. Vohs és Heatherton (2004) szociális összehasonlítás kísérletük során éppen ezen védekező mechanizmusokat vizsgálták. Megfigyelték, hogy külső fenyegetés hiányában a két csoport között nem mutatkozott különbség, de amint valamilyen én-fenyegetettség jelent meg, a magas önértékelésű egyének lefelé („Rosszul teljesítettem, de mások még rosszabbak voltak.”), míg az alacsony önértékelésűek felfelé (Rosszul teljesítettem, mert a többiek sokkal jobbak voltak nálam.”) hasonlítottak. A megfigyelők, akik maguk is részt vettek a kísérletben, a magas önértékelésűeket kevésbé kedvelték meg a lefelé hasonlítás miatt, míg az alacsony önértékelésűeket jobban megkedvelték, kedvezőbb vélemény alkottak róluk, amit a felfelé hasonlítással hoztak összefüggésbe. A csoportban maradás szempontjából azonban mindkét stratégia sikeres (Vohs, Heatherton, 2004). A magas önértékelésű személyek kompetenciáik révén, illetve a magukba vetett bizalom (önbizalom) és magabiztosságuk révén értékes tagjaik a csoportnak, amit megküzdési stratégiájuk a lefelé hasonlítás is tükröz. Azonban akik valamely területen nem érzik magukat kompetensnek és önértékelésük alacsony, kénytelenek a lehetséges visszautasítás jeleinek folyamatos figyelemmel kísérésére és a „támadások” azonnali reagálására. A felfelé hasonlítással az alacsony önértékeléssel rendelkező egyének elfogadják a csoport normáit, ezáltal biztosítva maguknak a csoportban maradást (Heatherton, Wyland, 2003).

A magas önértékeléssel rendelkező személyek a bekövetkezett eseményeket gyakran magyarázzák maguk előnyére és a pozitív következményeket önön kompetenciájuknak tulajdonítva, míg az alacsony önértékelésű egyéneknél nem jelenik meg ehhez hasonló ítélet (Johnson, 2008). Ez azzal magyarázható, hogy akiknek alacsony az önértékelésük, azoknak énképük is bizonytalan (Campbell, Lavalle, 1993). Érdekes azonban azt is megjegyezni, hogy Epstein és Morling (1995) feltételezése szerint a magas explicit (tudatos) önértékelés bizonyos esetekben védekező mechanizmusként is működhet, amelyhez alacsony implicit (tudattalan) önértékelés társul. Ilyenkor fenyegetettség hatására védekezően reagálnak és önértékelésük instabillá, törékennyé válik (Kernis, 2003).

Az alacsony önértékelés befolyásolja az ember érzettudatát és önbizalmát, hiszen a folyamatos önmegfigyelésen és önellenőrzésen alapuló önértékelés lehetővé teszi az egészséges, személyiségre jellemző önismeret és önbizalom kialakulását, az önirányítás képességének fejlődését és amennyiben ez torzul, úgy az alacsony önértékelés negatív hatást vált ki az érzelmi állapotra vonatkozóan is (Oatley, Jenkins, 2001).

Mind a kutatási eredmények, mind az élettapasztalatok azt mutatják tehát, hogy stabil önbecsüléssel és magas önértékeléssel nagyobb esélyünk nyílik a kiegyensúlyozott, boldog és harmonikus élet megteremtése felé, míg instabil önbecsüléssel és alacsony önértékeléssel nem csupán megnehezíthetjük saját életünket, hanem komoly pszichés problémák kialakulásával is számolhatunk. Természetesen a magas önértékeléssel bíró egyének sem sebezhetetlenek, de a negatív életesemények utáni felépülés könnyebb egy biztos alappal rendelkező ember számára (Johnson, 2008).

Pakai-Szűcs Réka pszichológus